-
Újévi keddcsináló
Idén is folytatódik a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című programsorozat. A Viktória Rehabilitációs Központban 2025. január 7-én 18.00 órakor kezdődő eseményen Vörös Janka jazzénekes, dr. Demeter Zsófia történész és Kiszely Krisztián fotóművész-grafikus lesznek a vendégek.
2025.01.03. -
BIDF 2025
Január utolsó napjaiban országszerte 11 városban, így Székesfehérváron is láthatóak lesznek a tavalyi év legtöbb díjat nyert dokumentumfilmjei a világ minden tájáról. A vetítések után városunkban elismert szakértőkkel beszélgetnek és járják körbe a filmek által felvetett témákat január 30-a és február 2-a között.
2025.01.03. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Mindenkit várnak az augusztus 20-i ünnepségekre Székesfehérváron
A város önkormányzata augusztus 17-én tart Ünnepi Közgyűlést, majd aznap délután öt órakor a Fejér Megyei Önkormányzattal közösen ünnepel a Szent István szobornál. Az ünnepséget követően Szent István szarkofágjánál helyeznek el virágot az államalapításra emlékezve. Augusztus 20-án fél 11-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amit az új kenyér megáldása követ a Városház téren. Az Öreghegyi Mulatságok augusztus 19-én lesz a Bory-vár környékén. A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál programjairól pedig itt olvashat részletesen.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a 2006. évi Királyi Napok Szent István ünnepségeire.
Augusztus 17.
14 óra Városháza - Kistanács terem
Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes ösztöndíjak átadása
A díjakat átadja: Warvasovszky Tihamér polgármester és Döbrentey Gyula kuratóriumi elnök
15 óra Városháza - Nagytanács terem
Szent István napi ünnepi közgyűlés
Himnusz
Ünnepi műsor:
Massenet: Thäis Meditation
előadja: Kovács Dávid a Bécsi Zeneakadémia hallgatója
Zongorán kísér: Tóth Franciska
Himnusz Szent István királyról
Előadja: Szabó Gyula Kossuth díjas színművész
a Nemzet Színésze
„Ah, hol vagy magyarok….”
Előadja: Vakler Anna népdalénekes
dr. Szabó Katalin jegyző köszöntője
Warvasovszky Tihamér polgármester ünnepi beszéde
Székesfehérvár kitüntetéseinek átadása
17 óra Szent István tér
Fejér Megye Önkormányzatának -, és Székesfehérvár Önkormányzatának közös ünnepsége Szent István szobránál
István zsoltár
Előadja: Kozáry Ferenc színművész
Ének Szent István királyról
Előadja: Vakler Anna népdalénekes
Ünnepi köszöntőt mond: Szabó Gábor a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
Ünnepi beszédet mond: Warvasovszky Tihamér polgármester, országgyűlési képviselő
Garai Gábor: Honalapítók
Előadja: Tűzkő Sándor színművész
Boldogasszony anyánk
Előadja: Vakler Anna népdalénekes
18 óra Szent István Mauzóleum
Virágelhelyezés Szent István szarkofágjánál
Augusztus 20.
10.30 Székesegyház
Szent István napi ünnepi püspöki szentmise
Körmenet
Koszorúzás Szent István sírjánál
Beszédet mond: Warvasovszky Tihamér polgármester
és Spányi Antal megyéspüspök
Az új kenyér megáldása a Városház téren
Az új kenyeret megáldja: Spányi Antal megyéspüspök
Ünnepi beszédet mond: Warvasovszky Tihamér
polgármester, országgyűlési képviselő
A Királyi Napok Szent István ünnepségeihez kapcsolódó rendezvények
augusztus 14. István felajánlja országát Máriának
18.00 óra Fogadalmi szentmise a Székesegyházban
Főcelebráns: Spányi Antal megyéspüspök
augusztus 15. Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmise a
18 óra Székesegyházban
Celebrálja: Spányi Antal megyéspüspök
augusztus 15-20. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál, 18.00 óra Városház tér
augusztus 18. Szent István díj átadás, 11 óra Szent István Művelődési Ház
augusztus 19. Öreghegyi Mulatságok, 8-24 óráig Bory tér
augusztus 19-25. VII. Aranybulla Művészeti Napok - Öreghegyi Közösségi Ház