Falun és városban, katolikus, protestáns vagy görögkeleti közösségekben november 1-jén (esetleg 2-án is) halottainkra emlékezünk. A sírok rendbetétele,a sok virág, gyertyák:tiszteletadás az elhunytak emlékének. Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit.
Bár régebben is szokás volt, hogy az egyházak elhunyt híveikért bizonyos napokon miséztek, imádkoztak, a keresztény világ meghatározott ünnepnapjává, a halottak napjává bencés kezdeményezésre a XI. században tették meg november 2-át. 998-ban a clunyi monostor apátja, Odila a Benedek-rend minden kolostorában ünnepi miséket rendelt el a halottak lelki üdvéért. Ezt a gyakorlatot terjesztették ki később a pápák az egész egyházra. Eredetileg azoknak a halottaknak az ünnepe volt, akikről a naptár nem emlékezik meg, erre utal november 1-jének az elnevezése is: mindenszentek.
Mindenszentek napján az előzőleg rendbe rakott sírokat virággal, koszorúkkal, gyertyákkal díszítik (utalva ezzel az örök világosságra), sőt katolikus közösségekben néha otthon is annyi gyertyát gyújtanak a halottak emlékére, ahány halottja van a családnak. Mivel a néphit szerint mindenszentek, halottak napján hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók, sok helyen az asztalra kenyeret, sót, vizet, esetleg egy tál ételt tesznek ki nekik. Az elhunytak emlékére ajándékozzák meg ilyenkor a szegényeket, koldusokat kenyérrel, kaláccsal. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul".
A szentek tiszteletének eltörlésével a reformáció az egyházi ünnepeket alaposan megritkította: a XX. századra a reformátusok csak Jézus életének jelentős eseményeit (karácsony, virágvasárnap, nagypéntek, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd) ünneplik meg, illetve külön csoportot alkot néhány jeles nap, amely sem Jézus életével, sem a szenttisztelettel nincsen összefüggésben: például az újkenyér, a reformáció napja.
Mindenszentek, illetve a halottak napja nem tartozik a hivatalos református ünnepek közé. A hagyományos kegyesség íratlan szabályai szerint a halottat nem emlegették, sírját nem gondozták. Tudjuk, hogy Kálvin még a sírok megjelölését is helytelenítette. Így a halottak emléke előtti tiszteletadás a református közösségekben új keletű, katolikus és görögkeleti hatásra kialakult szokás.
Mindenszentek
A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra.Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot.A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.
A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. ( E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. )Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.
Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. (A kelták november első napjaiban emlékezetek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette.)
835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.
Halottak Napja
Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".
A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Õ ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére.
A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót.
Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát. Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
