-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Misével és koszorúzással emlékeztek Szent Imre hercegre
Imre napján misével és koszorúzással tisztelgett védőszentje előtt a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda. A diákok a Szent Imre Templomban reggel misén vettek részt majd Spányi Antal megyéspüspökkel, Mészáros Attila ifjúsági tanácsnokkal és az egyházi intézmények vezetőivel közösen megkoszorúzták az Oskola utcában található Szent Imre szobrot.
2013.11.05. 09:28 |
Imre napján misével és koszorúzással tisztelgett védőszentje előtt a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda. A diákok a Szent Imre Templomban reggel misén vettek részt majd Spányi Antal megyéspüspökkel, Mészáros Attila ifjúsági tanácsnokkal és az egyházi intézmények vezetőivel közösen megkoszorúzták az Oskola utcában található Szent Imre szobrot.
KÉPGALÉRIA a miséről és a koszorúzásról
KÉPGALÉRIA a miséről és a koszorúzásról
Szent Istvánnak, a magyarok első királyának és feleségének, Boldog Gizellának a hagyomány szerint több gyermeke volt és a Képes Krónika is több fiúról tesz említést. A gyermekek azonban nagyobbrészt már kiskorukban meghaltak, nevét is csak kettőnek ismerjük. Volt egy Ottó nevű fiuk, aki valószínűleg még 1000 előtt született és korán elhunyt. A másik fiú, Imre nevét anyai nagybátyjától, II. Szent Henrik császártól vette (Henricus, Enricus, Emericus, Emreh, Imreh, Imre). Hogy melyik évben született, nem tudjuk biztosan. Általában az 1007-es évet szokták elfogadni, de a legújabb történetírás az 1000 és 1007 közötti évekre teszi születésének idejét, helyét pedig Székesfehérvárra.
Imre herceg nevelésére rendkívül nagy gondot fordítottak. A legendaíró szerint ,,már gyermekkorában is szorgalmas őrködés alatt nevelkedve'' fejlődött. Első nevelői mindenesetre a szülei voltak, akik mindketten az életszentség útján jártak és az ő hatásuk alatt érlelődött meg a kis királyfiban az az életideál és az az út, amelyet járni megtanult.
Szent Imre herceg életéről itt olvashat bővebben!
Szent Imre herceg életéről itt olvashat bővebben!