-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Most egy pont jutott a Salzburg ellen a Volánnak
Szétlövéssel nyerte az EBEL csütörtöki rangadóját a Red Bull Salzburg Fehérváron. A fordulatos mérkőzésen két góllal elhúztak a vendégek, de innen felállt, sőt fordított a Sapa Fehérvár AV19. A harmadik harmad végéig nem sikerült megőrizni az előnyt, a hosszabbításban pedig kihasználni az emberfórt. Így a büntetőkre maradt a döntés, ebben a vendégek voltak jobbak. Érdekesség, hogy ezúttal a magyarok lőtték a Volán góljait.
Sapa Fehérvár AV19 - Red Bull Salzburg 3-4
2013.10.03. 22:20 |
Szétlövéssel nyerte az EBEL csütörtöki rangadóját a Red Bull Salzburg Fehérváron. A fordulatos mérkőzésen két góllal elhúztak a vendégek, de innen felállt, sőt fordított a Sapa Fehérvár AV19. A harmadik harmad végéig nem sikerült megőrizni az előnyt, a hosszabbításban pedig kihasználni az emberfórt. Így a büntetőkre maradt a döntés, ebben a vendégek voltak jobbak. Érdekesség, hogy ezúttal a magyarok lőtték a Volán góljait.
Mindössze 13 másodperc telt el a meccsből és máris emberelőnyben volt a Volán, több nagy helyzetet is kialakítottak belőle Banhamék, de gólt nem tudtak ütni. A jó kezdést aztán nem követte hasonló folytatás, sőt... A Salzburg első kapuralövése gól lett, és nem sokkal később követte az újabb találat - Bálizs Bencének pocsékul kezdődött a meccs. Szerencsére összeszedte magát a Sapa Fehérvár kapusa, miként a csapat is, amely Magosi büntetőjével szépített még az első harmadban.
A másodikban folytatódott a felzárkózás, bár mezőnyben kiegyenlített volt a meccs. Bálizsnak már több nagy védése is akadt, a túloldalon pedig Pozsgai segítette ki a csatárokat egy közeli góllal. Egállal fordultak a felek a harmadik harmadra, de nem sokáig állt ez az eredményjelzőn, mert Benk takarásból küldött lövése valahogy "átment" a vendégkapuson. Ekkor talán megrogyasztható lett volna a Salzburg, de nem jött újabb Volán-gól, a Salzburg pedig négy perccel a vége előtt, amikor egy emberelőnyben kapusát is levitte, egyenlített.
A hosszabbításban előbb ők, majd a Volán is játszhatott fórban, de csak helyzetek, meg nem adott gól született, így szétlövés döntött. Sajnos ezezn az estén a légiósoknak nem ment a góllövés: sem Yellow Horn, sem Sarauer, sem Banham nem talált be. A Salzburg ellenben Motzko révén egyszer igen, így 4-3-ra nyert, a Volánnak egy pont jutott. Pénteken lehet többet szerezni, akkor a Dornbirn lesz az ellenfél.
Sapa Fehérvár AV19 - Red Bull Salzburg 3-4 (1-2, 1-0, 1-1, 0-1) szétlövéssel
Gl.: Magosi, Pozsgai, Benk, ill. Motzko, Roe, Cullen. Győztes büntető: Motzko.
Gl.: Magosi, Pozsgai, Benk, ill. Motzko, Roe, Cullen. Győztes büntető: Motzko.