Fennállásának ötvenedik évfordulóját nagyszabású gálaműsorral ünnepli az Öreghegyi Közösségi Ház december 12-én, pénteken este: a műsorban az intézmény korábbi és jelenlegi művészeti csoportjai közreműködnek. A kiállítóteremben és a folyosógalériában új tárlatok nyílnak, és leleplezik Horváth János „Vissza a városba” című kompozícióját.
Az évforduló kapcsán a közösségi ház múltjáról, jelenéről és jövőjéről Tóth István igazgató, főtanácsos beszélt a jubileumi ünnepség előtt.
Tóth István, az intézmény igazgatója |
- 1953-ig az épület egy magánember, Fanta János honvéd ezredes hétvégi háza volt. Ez a régi traktusunk, a Selmeci úti sátortetős, kétszobás, mellékhelyiség nélküli épületrész. 1962-ig ez volt "a Fanta" - a városban sokak számára a mai napig is ezen a néven ismert. A közfunkciók között az akkori művelődéspolitikának megfelelően elsősorban a kor húzó szórakoztató műfaját, a mozit találhattuk meg. Hogy milyen időszakonként, ezt pontosan már nem tudtam kideríteni, de gyanítom, hogy nem a belvárosi Köztársaság Filmszínház (a korábbi Rex Mozi) sűrűségével vetítették a filmeket, hanem inkább hétvégeken működött az öreghegyi mozi. Ezt a funkciót mintegy 15 éven át meg is tartotta az intézmény nagyterme, emellett olyan rendezvényeknek adott helyet, amelyeket abban a korban el lehetett képzelni.
Már az akkori politikai vezetés is belátta, hogy az épület mérete nem optimális egy művelődési ház számára, így 1962-ben a város és a megye közösen kibővítette az épületet - nem túl jelentős tervezési eleganciára valló módon, mert az új szárny leginkább egy emeletes vidéki iskolára hasonlít. Ez egy idő után azonban hozzáidomult az öreghegyi látképhez a maga lapított sátortetőjével, kőporos vakolatával, hiszen közben a környező présházak helyett is új családi házak épültek.
Az élőzene jegyében
- A ház mindig nagy látogatottságnak örvendett, rengeteg programmal, hiszen igazgatói (Májer Ferenc, Géró Gézáné, Bánátiné Orosz Leona és Bikárdi Gyula) a szakma megszállottjai voltak. Géró Gézáné, a legendás Manyi néni idejében az udvar volt a fehérváriak számára az egyik legkeresettebb kulturális szórakozási hely, mert ez igazi, klasszikus kerthelyiség volt: keramitkockás táncparkett, apácarácsos kerítés, vasból készült székek és asztalok várták a közönséget. Itt olyan zenekarok játszottak, mint a legendás Fanta (akik most négy évtizeddel később visszatértek a ház falai közé) vagy a Téglás zenekar. Sok hazai sztár is innen indult - Charlie például mindig nagy szeretettel gondol vissza az itt töltött időkre. Az udvari szórakozóhelyhez nem túl elegáns vendéglátó létesítmény párosult - máig sokan emlegetik azt a csehót, amelyik hajnalban a Fiskális útra kifelé mérte a pálinkát, befelé pedig a dolgukat végezték az emberek szürkület után.
Ahogy a város valamennyi kulturális intézménye (a maroshegyi "Lapostól" kezdve a felsővárosi "Zsuptipróig"; az akkori MMK-tól a MÁV Művelődési Házon át a legendás Építőkig), az Öreghegyi Művelődési Ház is élőzenét játszott minden szombat-vasárnap. Ez volt a fehérvári szórakoztató zene nagy korszaka, amely nem a vendéglátóhelyekről, hanem a művelődési házakból indult.
Folyamatos metamorfózis
A jubileumi kiállításon régi plakátok is láthatóak |
- Az elmúlt öt évtizedben ez a ház minden volt: a már említett mozi mellett működött benne teaház, ifjúsági klub, néptáncszakkör, dalárda, a környéket ellátó városi fiókkönyvtár is. A hetvenes-nyolcvanas években nagyon színvonalas ifjúsági klubot működtetett a ház Májer László vezetésével: a Tűzvirág Ifjúsági Klub kétszer is aranykoszorús kitüntetést kapott - ennél magasabb elismerésben csak A Szabadművelődés Háza (az akkori Ifjúsági- és Úttörőház) ifjúsági munkája részesült. Azokban az években sok intézmény dicsekedhetett remek ifjúsági klubbal - sokan emlékeznek arra, hogy az Építők Művelődési Háza akkor csinálta a szenespincéből a pinceklubját; akkor működött a Művészetbarátok Klubja az Arany János utcában és akkoriban volt egy legendás ifjúsági klub a mai Szent István Művelődési Házban is.
Voltak olyan időszakok, amikor a ház kisegítő funkciókat látott el. A Kossuth Lajos Általános Iskola felújítása idején a város ideiglenesen itt helyezett el osztályokat, majd pedig (a rendszerváltás idején) magániskola költözött a falak közé. Ennek a szakiskolának jelentős térigénye volt, és amikor 1993 tavaszán átvettem a házat, meglepve tapasztaltam, hogy a saját szakmai munkánknak nem maradt tere az iskola túlburjánzása miatt. A konfliktusokat csak úgy tudtuk megoldani, hogy az iskolát rávettük egy számukra megfelelőbb épületbe való kiköltözésre.
Művelődési házak a városban
A 45. jubileumra festményt ajándékozott a város |
- A kilencvenes években, a rendszerváltás után nyolc közművelődési intézmény maradt a városban, ebből mindössze kettő a város tulajdona: A Szabadművelődés Háza és az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház. Az iparvállalatokhoz csatolt művelődési intézmények közül egynek gyászos sorsa lett: a Videoton Oktatási Központban működő József Attila Művelődési Ház gyakorlatilag megszűnt. A MÁV művelődési házának most, a cég meghirdetett "karcsúsítása" miatt lehetnek gondjai. A Köfém amerikai tulajdonba kerülésével az ottani művelődési ház átalakult oktatási és közművelődési funkciókat ellátó klubházzá, amely a város legkisebb, ugyanakkor legmodernebb művelődési intézménye, és szabad kapacitásával bővíti a város azon térségének kulturális palettáját. A Gárdonyi Géza Művelődés Ház is vállalati tulajdonban volt, de az intézmény nemrég a városhoz került, szakmai munkáját pedig egy helyi kulturális egyesület irányítja. A Szent István Művelődési Ház az egyház tulajdona lett, a Barátság Házába pedig a Megyei Művelődési Központ költözött.
Nagy baja Székesfehérvárnak, hogy nincs nagy rendezvény befogadására alkalmas saját helye: egy-egy koncert, táncverseny, konferencia vagy akár a mostani városi nyugdíjas karácsony csak bérelt konstrukcióban (például sportcsarnokban) valósítható meg, horribilis összegekért. A városi gyermekkarácsonyt már évek óta a Megyei Művelődési Központ összes termeiben rendezi A Szabadművelődés Háza, mert a saját épületében nincs hozzá helye. Ha lenne a városnak egy olyan csarnoka, ahol ezek a nagy térigényű rendezvények megvalósíthatóak lennének, rengeteget meg lehetne vele takarítani. Véleményem szerint szükség lenne a város szellemiségét koncentráló, minden tekintetben 21. századi kulturális, turisztikai, média- és sportközpontra, ami a fajlagos költségeket drasztikusan csökkentené. Csodálatos dolog lenne, ha az apró kis helyiségekben működő rádiók, televíziók, könyvtárak végre megfelelő körülmények közé kerülhetnének, és lenne a városnak egy tisztességes konferenciaterme is... A fehérvári kulturális szakma nemrég megtekinthette az átadás előtt álló grazi kulturális központot, ami a formabontó külseje ellenére belül nagyon funkcionális, és jó példa lehetne Fehérvár számára is.
Egy intézmény a város két végében
A Felsővárosi Közösségi Ház bővítési tervének makettje |
- A Felsővárosi Közösségi Házat a nyolcvanas években csatolták hozzánk: az épület kicsi, ezért gazdaságtalan volt önállóan működtetni. Bár az 1916-ban emelt épület építészetileg, technikailag már nem felel meg a mai követelményeknek, elődeink dicséretére legyen mondva, hogy nem hagyták elpusztulni ezt a jelentős értéket. Munkavégzés szempontjából nem túl kellemes, hogy a város két távoli pontján van az intézményünk két épülete, ugyanakkor ez a helyzet jelentősen kitágítja a lehetőségeinket: a hetven centis, jól hangszigetelt falakat kihasználva szombatonként ott is rendezhetünk könnyűzenei koncerteket, miközben a ház legrégebbi funkcióját is megtartottuk, hiszen hétvégeken a mai napig otthonuknak tekintik a törzsökös, idős, nyugdíjaskorú felsővárosi polgárok.
A fehérvári társastáncnak sokáig a Felsővárosi Közösségi Ház volt a központja, ám a sporttörvény (és az egyesületi törvény) változásával új klubok, egyesületek alakultak, és ma már nem a Felicita Táncklub a város egyetlen táncegyesülete. Ugyanakkor a ház kiválóan alkalmas próbateremnek (főleg, ha lenne pénzünk parkettára...), így továbbra is a mozgásművészet otthonának számít - négy évvel ezelőtt a Vörösmarty Színházból kiszorult balettiskolát is befogadta.
A kilencvenes évek derekára sikerült megtalálnunk a két házunk működőképes szerepét az adott városrészben, a Felsővárosban és az Öreghegyen: részben azzal foglalkozunk, amit örököltünk, részben pedig azzal, amire alkalmasak vagyunk és amihez az itt dolgozó kollégák értenek. Mi az élő kultúra ápolását tűztük ki célul, és minél kevesebb konzervkultúrát szeretnénk láttatni a házakban. Élőzenés, élménydús, a produkció létrejöttének és befogadásának egyidejűségét biztosító programokat szervezünk: azt szeretnénk, hogy intézményünk kamarajellegű találkahely legyen, hangsúlyozottan három műfajban, a dzsessz, a népzene és az értékes könnyűzene szférájában.
Itt, az Öreghegyen a termek átrendezésével az a lehetőség is kínálkozott, hogy vizuális élményt is nyújtsunk közönségünk számára: igyekeztünk felnőni a városban található kiállítóhelyiségekhez mind tartalmi, mind technikai tekintetben. Galériánk mintegy hatvan képet tud befogadni - illetve most, az emeleti folyosógaléria kialakításával egyidőben két kiállítást is tudunk rendezni. Tíz év alatt olyan kincsek halmozódtak fel a háznak ajándékozott képzőművészeti alkotásokból, amelyeket most, az ötvenedik évforduló alkalmából a nyilvánosság elé is tárunk a január közepéig látható jubileumi tárlat keretében. A festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák alkotói között olyan művészek vannak, akiknek nevét hazai és nemzetközi viszonylatban is jegyzik.
A jövő tervei
Az Öreghegyi Közösségi Ház bővítési tervei is elkészültek |
- Leginkább a Felsővárosi Közösségi Ház szorulna felújításra, hiszen a mozgásművészeti profilhoz már régóta szükséges lenne a kiszolgáló helyiségek kialakítása: öltözőt, fürdőt kellene építeni, bővíteni kellene az próbatermet - mindez csak pénz kérdése, a tervek ugyanis már rendelkezésre állnak mindkét házunk átalakítására. Ha előfordulna az a csoda, hogy lenne a városban pénz és politikai akarat, mindkét épületet fejleszteni tudnánk. A funkcionális tervek, költségelemzések, tervdokumentációk és makettek régen elkészültek, de az idő előre haladtával egyre drágább lesz a megvalósításuk.
Itt, az Öreghegyen két irányban is terjeszkedhetünk: lefelé és felfelé. A ház alatt pincerendszer húzódik, ami többcélú felhasználásra alkalmas. A tetőtér beépítésével lényeges mértékben bővülne az alapterületünk; a belső udvarunkból pedig a jóhiszemű, jogcím nélküli lakó lakásgondjának megoldásával alakíthatnánk ki kerthelyiséget. A bővítés szükségességéhez csak egy adat: nemrég Mosonmagyaróváron jártam, ahol 15 ezer ember él, és az ottani művelődési ház több mint ezer ember befogadására alkalmas. Mi a két házunkban egyidőben legfeljebb háromszáz embert tudunk fogadni, miközben az Öreghegyen és a Felsővárosban ugyanannyi ember él, mint Mosonmagyaróváron... Csak az egy szerencsés város, mert az az intézmény a nyolcvanas években épült, amikor prosperált a helyi ipar, és a művelődési ház építésének igénye találkozott a helyi politikai akarattal is.
Ünnepre készülve
A ház udvarán az intézménynek ajándékozott faszobrok állnak |
- Az ötvenedik születésnapra egyébként megszépül az Öreghegyi Közösségi Ház: meggyőződésem, hogy egy intézmény akkor tud piacképes maradni, ha nem mond le a saját környezetének rendszeres és tudatos fejlesztéséről. Apró, mégis látványos munkálatok zajlanak a házban ezen a héten: az elhasználódott kiállítótermet kifestjük, a régi traktus előcsarnoka rejtett világítású álmennyezetet kap, az elavult szögvas portált pedig korszerű műanyag ablakokra cseréljük ki. Ugyancsak ablakcserék lesznek a nagyteremben is, és az új fénytechnikai eszközeink is debütálnak: ugyanis nemrég nyertük pályázati úton azt a korszerű, intelligens lámpákat is magába foglaló fénytechnikát, amit a jubileumi ünnepségen próbálunk ki először. Új számítógépekkel is gazdagodtunk az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázati lehetőségével, ami a közönség számára kevéssé fontos, ám a mi munkánkat nagyban megkönnyíti. Szintén informatikai fejlesztés, hogy nemrég korszerűsítettük a honlapunkat is, amely már saját domainnév alatt működik, a korábbinál bővebb tartalommal és visszakereshető archívummal.
Természetesen maradnak felújítási munkák jövőre is: a nehezen tisztán tartható műpadlót kerámia járólapok váltják fel az előcsarnokban, a kertet pedig remélhetőleg saját kútból fogjuk (a korábbinál gazdaságosabb módon) öntözni. A felújítási munkák fedezetét ebben az évben még az időarányosan visszaigényelhető általános forgalmi adó biztosítja - ennek a lehetőségnek a megszűnése kőkeményen befolyásolni fogja a kultúra 2004. évi működtetését. Az ilyen "talált" (valójában előre tervezett) pénzek hiányában romolhatnak a munkakörülmények és a közönség számára sem tudjuk az elvárt színvonalon szolgáltatni a programokat.
A háznak akkor van jövője, ha fiatalodik. Furcsa ezt éppen 55 évesen és a ház ötvenedik születésnapján mondani, de mindenképpen olyan szakmai hátteret és olyan csapatot szeretnék továbbépíteni a házban, amelyből a nyugdíjba vonulásom után eséllyel pályázhatnak az intézmény további vezetésére - nem szeretném, ha importálni kellene az intézmény jövendőbeli vezetőjét. Meggyőződésem, hogy ennek a folyamatosságot igénylő szakmai munkának nem tesz jót, ha valaki rövid távra idejön és csak átmeneti karrierlehetőséget lát abban, hogy öt évig itt van - miközben nincs köze ehhez a városhoz, ehhez a városrészhez.
