-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Munka nélkül lévő nőknek szervez tréninget a SZÉNA Egyesület
Hosszú ideje munka nélkül lévő nőknek szervez tréninget a SZÉNA Egyesület a Mindenünk a család című projekt keretében. Az EU és az Európai Szociális Alap támogatásával indul el ismét a tréning, mely már sok alkalommal segítette az édesanyákat. A program január 22-én indul és keddenként 9-13 óráig várják az édesanyákat. Jelentkezni a www.szena.hu oldalon található jelentkezési lap kitöltésével lehet.
2013.01.15. 08:48 |
Hosszú ideje munka nélkül lévő nőknek szervez tréninget a SZÉNA Egyesület a Mindenünk a család című projekt keretében. Az EU és az Európai Szociális Alap támogatásával indul el ismét a tréning, mely már sok alkalommal segítette az édesanyákat. A program január 22-én indul és keddenként 9-13 óráig várják az édesanyákat. Jelentkezni a www.szena.hu oldalon található jelentkezési lap kitöltésével lehet.
A gyermekvállalást követően előbb-utóbb minden édesanya életében elérkezik az az idő, amikor szeretne ismét elhelyezkedni. Van, akinek rögtön sikerül visszarázódnia a megszokott napirendbe, amikor már nem a gyermekkel töltött idő teszi ki a nap nagyobb részét. A legnagyobb problémát sok esetben az jelenti, hogy az otthon töltött időt követően az édesanyák nem hisznek saját képességeikben. A gyermeknevelés évei alatt elszigetelődnek a külvilágtól, kevesebbet figyelnek önmagukra és az önbizalmuk is csorbul.
A 8 alkalomból álló foglalkozás segít az önismeret növelésében, a meglévő készségek tudatosításában, az önértékelés erősítésében, valamint a kommunikációs készségek fejlesztésében. A program 2013.01.22-én indul és keddenként 9-13 óráig várják az édesanyákat, akiknek szükség esetén gyermekfelügyeletet is biztosítanak.