-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Musica Regia - kedden "Az öt Lakatos" lép színpadra a Városház téren
A Hunyadi László c. Erkel opera után könnyedebb dallamok csendülnek fel a Városház téri szabadtéri színpadon. Az öt Lakatos rendkívüli formációját olyan kiváló, világhírű zenészek alkotják, mint a hegedűs Roby Lakatos, testvére, a szaxofonos Tony Lakatos, a pianista Szakcsi Lakatos Béla, és a ritmusszekcióban játszó Pecek Lakatos Krisztián és Pecek Lakatos András. Zenei csemegének ígérkezik az öt zenész koncertje. Ritkán játszanak ilyen formációban együtt, így nem érdemes kihagyni a koncertet.
2008.08.04. 07:50 |
A Hunyadi László c. Erkel opera után könnyedebb dallamok csendülnek fel a Városház téri szabadtéri színpadon. Az öt Lakatos rendkívüli formációját olyan kiváló, világhírű zenészek alkotják, mint a hegedűs Roby Lakatos, testvére, a szaxofonos Tony Lakatos, a pianista Szakcsi Lakatos Béla, és a ritmusszekcióban játszó Pecek Lakatos Krisztián és Pecek Lakatos András. Zenei csemegének ígérkezik az öt zenész együtt, így nem érdemes kihagyni a koncertet.
Pecek Lakatos Krisztián a fiatal „bőgővarázsló" már 2004-ben elkápráztatta a közönséget a Londoni Jazz Fesztiválon, testvére, András a magyar dzsessz-szcéna új generációjának egyik legtehetségesebb dobosa, a Magyar Rádió Kovács Gyula Jazzdob Tehetségkutató Versenyének győztese, számos dzsesszformáció tagja.
Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzővé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon. Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a dzsessz-szel, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól. Rendkívül sokoldalú művész, aki triójával és saját Gypsy Jazz formációjával ugyanúgy jelentős sikereket ér el, mint a Tony Lakatos nevével fémjelzett Gypsy Colors nevű produkciójával, melynek felvételén Lakatos Krisztián kivételével mindannyian közreműködtek.
Pecek Lakatos Krisztián a fiatal „bőgővarázsló" már 2004-ben elkápráztatta a közönséget a Londoni Jazz Fesztiválon, testvére, András a magyar dzsessz-szcéna új generációjának egyik legtehetségesebb dobosa, a Magyar Rádió Kovács Gyula Jazzdob Tehetségkutató Versenyének győztese, számos dzsesszformáció tagja.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/szakcsi01.jpg)