-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Musica Sacra - világsztárok előadásában csendült fel Rossini műve a Nemzeti Emlékhelyen
Felejthetetlen estével ajándékozta meg az idei Musica Sacra a fehérvári közönséget a Nemzeti Emlékhelyen. Rossini Stabat Mater című egyházi műve a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett csendült fel olyan világsztárok előadásában, mint a Kossuth-díjas érdemes művész Rost Andrea operaénekesnő, valamint a moszkvai Bolsoj Színház vezető szólistái, Svetlana Shilova, Maxim Paster és Petr Migunov.
2016.08.16. 22:42 |
Felejthetetlen estével ajándékozta meg az idei Musica Sacra a fehérvári közönséget a Nemzeti Emlékhelyen. Rossini Stabat Mater című egyházi műve a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett csendült fel olyan világsztárok előadásában, mint a Kossuth-díjas érdemes művész Rost Andrea operaénekesnő, valamint a moszkvai Bolsoj Színház vezető szólistái, Svetlana Shilova, Maxim Paster és Petr Migunov.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Felejthetetlen élményben lehetett része annak, aki részt vett a Musica Sacra idei koncertjén. Kedden este Rossini legnagyobb szabású egyházi műve szólalt meg a a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett, méltó tolmácsolásban. Rossini művének befejezetlen verziója 1832-ben keletkezett, majd a zeneszerző 1841-ben, Párizsi tartózkodása alatt befejezte és átdolgozta a partitúrát. Korában újdonságnak számított, hogy dallamvilága eltávolodott a liturgikus hangnemtől, ehelyett a romantikus olasz opera hol szenvedélyes, temperamentumos, hol könnyed, hol drámai hangzásvilágával találkozunk.
Az este egyik sztárja Rost Andrea operaénekesnő volt, aki szoprán szólóival elkápráztatta a közönséget. a budapesti Operaház mellett Bécsben, Amerikában, Németországban és Japánban is meghódította a zenei színpadot, jelenleg 8-10 szerepben aktív, énekel kísérleti táncelőadásban is. A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt. A washingtoni operaházban elénekelte Antonia szerepét, s ugyanebben a produkcióban lépett a Los Angeles-i közönség elé. A tokiói New National Opera és számtalan nemzetközi operagála gyakori meghívott művésze.
Az egyedülálló komolyzenei koncertet Drahos Béla karnagy vezényelte. A Stabat Materben Rost Andrea mellett a világ leghíresebb operaházának, a moszkvai Bolsoj Színháznak a vezető szólistáit hallhatta a fehérvári közönség, a mezzoszoprán szólókat Svetlana Shilova énekelte, aki 2002-ben debütált a Bolsoj Színházban. A tenor Maxim Paster mellett Petr Migunov basszus is színpadra lépett a Nemzeti Emlékhelyen, aki méltán tett szert világhírnévre Mozart Requiemjében és Beethoven 9. szimfóniájában nyújtott teljesítményével.
A produkcióban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar működött közre ifj. Major István igazgató és Drahos Béla művészeti vezetésével. A mű megszólaltatásában részt vevtt az Alba Regia Vegyeskar, a Primavera Kórus, a Vass Lajos Kórus, valamint a polgárdi Clara Voce Vegyeskar is.