-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Múzeumok éjszakája a Nyugatosokkal a Városi Képtár-Deák Gyűjteményban
A székesfehérvári Városi Képtár – Deák Gyűjtemény szeretettel vár mindenkit a június 21-én, szombaton 18-24 óráig tartó "Múzeumok éjszakája" programjára. A képtár ezt az estét és éjszakát a száz éve indított Nyugat folyóiratnak szenteli. Teszi ezt azért is, mert a gyűjtemény száz szállal kötődik a folyóirathoz, annak közvetlen és közvetett köréhez. Kötetlen program: barangolás és beszélgetés gyertyafényes asztaloknál a Képtár labirintusában, koktélok az Alabama Bár kínálata alapján...
2008.06.16. 09:16 |
A székesfehérvári Városi Képtár – Deák Gyűjtemény szeretettel vár mindenkit a június 21-én, szombaton 18-24 óráig tartó "Múzeumok éjszakája" programjára. A képtár ezt az estét és éjszakát a száz éve indított Nyugat folyóiratnak szenteli. Teszi ezt azért is, mert a gyűjtemény száz szállal kötődik a folyóirathoz, annak közvetlen és közvetett köréhez.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/keptar_muzeumokejsz01.jpg)
Magát a gyűjtőt Deák Dénest - kinek egyetemi tanára és szállásadója is volt a Nyugat szerzője - Füst Milán az író barátjává fogadta. A könyvtáros Deák Dénes pedig tisztelete jeléül elkészítette az író teljes bibliográfiáját. A Nyugat folyóirathoz való kapcsolatot a Nyolcak művészcsoport munkáin és Füst Milán írásain át mutatják be ezen az éjszakán.
Kötött program:
18.30 Nézzük meg együtt!
Tárlatvezetés a Képtár első termeiben, többek között Márffy Ödön, Kernstok Károly, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos festményei között – melyet Szűcs Erzsébet művészettörténész tart.
19.30 Válogatás Füst Milán írásaiból, zenei átkötésekkel
Felolvas Juhász Illés színművész
Kísérő-program: kamara-kiállítás Füst Milán Deák Dénesnek dedikált könyveiből, valamint a több ezer cédulás bibliográfia bemutatása.
22.30 Ópium - Egy elmebeteg nő naplója.
Film Csáth Géza írásai alapján, 2007.
Rendezte: Szász János, vetítési idő 107 perc.
Kötetlen program: barangolás és beszélgetés gyertyafényes asztaloknál a Képtár labirintusában, koktélok az Alabama Bár kínálata alapján
Felnőtt jegy 500 Ft, tanuló és csoportos 350 Ft