Nagy lövések hozták meg a Vidi-győzelmet a Hungária körúton

A kiesés elől menekülő MTK-nál vendégeskedett a bajnoki táblázaton második Videoton. Az első félidőben Torghelle kapufával riogatta őszi csapatát, más szinte nem is történt... Fordulás után viszont két remekül eltalált lövéssel komoly előnyhöz jutott a Vidi, amit már nem tudott ledolgozni a 11-esből szépítő MTK. A fehérváriak első bajnoki sikerüket aratták 2014-ben és továbbra is hét ponttal állnak a Debrecen mögött, amellyel jövő héten találkoznak.
MTK - Videoton 1-2
 
2014.03.22. 16:30 |

Mindkét csapatnak voltak hiányzói, a hazaik legfontosabb középpályásukat, Kantát nélkülözték, és a  védelemben is ideiglenes megoldásokat kellett választania Garami Józsefnek. Hátul a Vidi is problémákkal küzdött, Vinícius eltiltása és Caneira sérülése miatt Tar bajnoki meccsen is bemutatkozhatott. Calatayud - Szolnoki, Juhász, Tar, Stopira - V. Gomes (Zé Luis), Sándor - Gyurcsó (Nildo), Kovács (Oliveira), Álvarez - Nikolics volt a Vidi összeállítása. Ott volt a pályán Torghelle Sándor is - az ősszel még piros-kékben játszó csatár érezhető, bár tőle nem szokatlan ambícióval vetette bele magát a harcba. Kemény volt, de veszélyes is, ezt jelezte remek lövése, amely után a kapufáról perdült fel a labda. Apró szépéghiba, hogy mire ez történt, már több mint fél óra eltelt a meccsből, s bizony addig szinte semmi feljegyeznivaló nem akadt... A Vidi néha eljutott a hazai 16-osig, de lőni szinte egyáltalán nem sikerült. Egészen a 45. percig, akkor Gyurcsó tekert alig fölé egy szabadrúgást. Mindkét csapatra igaz: felejthető első félidőt produkáltak.
A második játékrészben legalább a kapuralövési aktivitás javult fehérvári részről, hiszen Alvarez, Sándor és Kovács is próbálkozott, igaz, csekély hatásfokkal. Mindkét vezetőedző kettőt cserélt rövid időn belül, jelezve elégedetlenségét, és hát nehéz is lett volna bármivel elégedettnek lenni... José Gomes támadóbbá tette csapatát, ami úgy tűnt, bejön, mert az első igazi jó lövéssel megszerezte a vezetést a Vidi. Alvarez mutatta meg a 72. percben, hogy remek bal lába van. És ha egy üzlet beindul: két perccel később Nildo szabadrúgásból vette be Hegedüs kapuját, ezzel egyébként a portugál mester egyik cseréjét maximálisan igazolva. Izgalommentesnek tűnt a hajrá, de Zé Luis kezezése miatt Torghelle 11-esből szépíthetett, visszahozva a meccsbe az MTK-t. Többre nem futottta a hazaiak erejéből, vagyis megszerezte első idei bajnoki győzelmét a Vidi.
MTK - Videoton 1-2 (0-0)
Gl.: Alvarez, Nildo, illetve Torghelle (11-esből).