Nagykarácsonyon keresztül - megnyílt a Szeretetposta

 Huszonharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit vasárnap a Szeretetposta a Fejér megyei Nagykarácsonyban, az esemény részeként a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese, Bakati Gábor és Spányi Antal, a székesfehérvári római katolikus egyházmegye püspöke meggyújtotta az első adventi gyertyát.
2011.11.28. 07:31 |
Huszonharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit vasárnap a Szeretetposta a Fejér megyei Nagykarácsonyban, az esemény részeként a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese, Bakati Gábor és Spányi Antal, a székesfehérvári római katolikus egyházmegye püspöke meggyújtotta az első adventi gyertyát.
 
 
 
 Spányi Antal a gyertyagyújtást megelőzően az egybegyűlteknek azt mondta, a rohanó világban minden embernek szüksége van arra, hogy néha csendesség és béke vegye körül. Ilyenkor tudjuk végiggondolni, kinek okoztunk örömet, kivel tettünk jót. “A Karácsony akkor lesz szép, ha szívünkben és lelkünkben érettek vagyunk a békére” – tette hozzá. Bakati Gábor hangsúlyozta, a Magyar Posta és annak minden dolgozója ilyenkor “részese lehet a varázslatnak”. Ugyanis a vállalat adja meg a keretet a Szeretetposta szolgáltatásának.
 
 Horváth Sándor, a Magyar Posta Zrt. pécsi területi igazgatója a Szeretetpostáról szólva felidézte, a szolgáltatás alkalmi bélyegzést jelent, 1988 óta létezik és valamennyi postahelyen igénybe vehető. Ehhez mindössze annyit kell tennie az ügyfélnek, hogy megvásárolja a “Karácsonyi Posta” jelzőt és felragasztja a képeslapokra, levelekre. A küldeményt ezt követően a posta Nagykarácsonyba továbbítja, ahol Advent ünnepéhez kapcsolódó, hetente változó grafikájú, díszes bélyegzőlenyomattal látják el azokat, a megszokottól eltérően nem fekete, hanem zöld színű bélyegzőfesték használatával. Horváth Sándor hozzátette, az utóbbi években 120-150 ezer küldemény futott át a nagykarácsonyi postán, napi sok ezer levél és képeslap formájában. Akadt olyan év a korábbiakban, amikor advent idején 450-500 ezer küldemény fordult meg Nagykarácsonyban. A képeslapforgalom csökkent az utóbbi időszakban, de valamelyest nőtt a borítékos üdvözlőlapok száma.
 
 A helyben található Mikulásház is naponta több ezer levelet fogad és indít útjára. A megnövekedett forgalom miatt az amúgy kétfős postahivatal ebben az időszakban megduplázott létszámmal működik. A november 27. és december 26. között használatos nagykarácsonyi bélyegzők grafikáját – a 2011. évi karácsonyi bélyegsorozatot és személyes bélyegívet is tervező – Domé Eszter grafikusművész készítette. Az első héten az Angyali üdvözlet, a másodikon Mária és a kis Jézus, a harmadikon a Pásztorok hódolása, míg az utolsó héten a Három királyok lesznek láthatók a különleges karácsonyi bélyegzőkön.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.