-
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Döntetlen a főpróbán
A Göztepe elleni mérkőzéssel zárta az edzőtábort a Fehérvár FC csapata, a török együttes az előző idény végén jutott fel a Süper Lig-be. Már az első félidőben kialakult a 2-2-es végeredmény, a Vidi mindkét gólját a remek formában lévő Christensen szerezte.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Nagyon nagy esélyt szalasztott el Körmenden az Alba Fehérvár
Akár a középszakasz első helyét is bebiztosíthatta volna egy körmendi győzelemmel az Alba Fehérvár, hiszen egyetlen üldözőjét verhette volna meg, leszakítva ezzel a hátra lévő négy meccs előtt. De hiába hiányzott két legjobb légiósa a Körmendnek, hiába volt csak hat bevethető kosarasa, a szintén tartalékos Alba nem élt az eséllyel. Pedig vezetett még az utolsó negyedben, de végül tizenöt triplát kapva vereséget szenvedett.
Körmend - Alba Fehérvár 96-89
![Nagyon nagy esélyt szalasztott el Körmenden az Alba Fehérvár](/_upload/images/news/44366/albakormend.jpg)
Justin Edwards csatlakozott a népes fehérvári sérült táborhoz, vagyis kulcsemberét veszítette el az Alba Fehérvár, amely a tőle két győzelemnyire lévő Körmendhez látogatott. A hazaiaknál is volt bőven a veszteség-listán, már meccs előtt, mert a két legjobb légiós, az irányító Petty és a kiscsatár Allen sem öltözött be. Így három légiósa és három bevethető magyarja maradt a Körmdnenek, de utóbbiak közül az egyik a fiatal, általában alig játszó Németh volt. Mégis simán nyerték a hazaiak az első negyedet, főleg mert az a fegyverük sült, amiről mindenki tudja, milyen hatásos: a triplák. Ferencz vezérletével szétlőtte a fehérvári gyűrűt a Körmend, jellemző, hogy szünetig kilenc hármasuk ment be - épp annyi, mint kétpontos kísérlet... Az Alba a második negyedben már éledt, és Lóránt vezérletével kiegyenlített, miközben 24-7-re (!) nyerte a lepattanó csatát.
A folytatásban úgy tűnt, hogy végül felül tud kerekedni a több játékost forgató Alba, főleg, mert egy időre sikerült levédenie a körmendi triplákat. Mohammed és Shepard is csatlakozott Lóránthoz, vezetett a Fehérvár, bár azért a tripla-dupla közelébe jutó Smith és társai a hazai közönségtől űzve utolsó leheletükig kész voltak harcolni. A negyedik negyedben aztán 85-78-as Alba-vezetésnél robbant a csarnok, Ferencz újra parádés sorozatba kezdett, három hármast bevágott, csapata pedig egy 13-0-ás rohammal eldöntötte a meccset. A járékvezetők elég egyoldalúan osztogatták a technikaikat, csak fehérvári kapott, de nem lehet kizárólag erre fogni, hogy nem élt az eséllyel az Alba. A vereség pedig azt jelenti, hogy a Körmend már karnyújtásnyira megközelítette a középszakaszt még kényelmes előnnyel kezdő, de abban négy meccsből hármat elveszítő Dzunics-csapatot.
EGIS-Körmend - Alba Fehérvár Puebla Plus 96-89 (26-18, 20-28, 20-22, 30-21)
Alba: Taylor 7/3, Mohammed 19/9, Shepard 19/3, Lóránt 24/6, Keller Á.7. Csere: Farr 9, markovics 4, Keller I.
Fotó: Vágvölgyi Bálint (bb1.hu)