-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Negyedmilliárd forint bírság a húsvéti ellenőrzések nyomán
Mintegy negyedmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a hatóságok a húsvéti időszakban elvégzett élelmiszerellenőrzések nyomán - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A hatóságok mintegy 13.700 helyen végeztek ellenőrzést és 119 ezer élelmiszertételt vizsgáltak meg. Ennek során 2.881 esetben bírságoltak, azaz csaknem minden ötödik ellenőrzés végződött bírságolással, melyek végösszege 239 millió 964 ezer 258 forint volt. Az ellenőrzések középpontjában elsősorban a füstölt sonka, lapocka, tarja, és egyéb pácolt, füstölt, füstölt-főtt, lángolt érlelt, sütött húsok, továbbá a tojás, mustár, torma, húsvéti édes-, sütő, és szeszipari termékek és üdítőitalok álltak.
2007.04.23. 07:45 |

Összehasonlítva az előző, 2006 évi húsvéti ellenőrzési adatokkal, a bírságok száma gyakorlatilag azonos, összege azonban csökkent. Előző évben 2.964 bírság kiszabására került sor, 344 millió Ft értékben. A hatóságok továbbra is jelentős számú hiányosságot fedeztek fel, de összességében a helyzet kismértékű javulásáról számoltak be.
Az ellenőrzések középpontjában elsősorban a füstölt sonka, lapocka, tarja, és egyéb pácolt, füstölt, füstölt-főtt, lángolt érlelt, sütött húsok, továbbá a tojás, mustár, torma, húsvéti édes-, sütő, és szeszipari termékek és üdítőitalok álltak.
Az ellenőrzések során gyakori hiba volt a lejárt, továbbá jelöletlen, hiányos, hibás vagy megtévesztő jelölésű, magyar nyelvű jelölés nélküli, valamint érzékszervileg kifogásolt termékek forgalmazása.
Az elmúlt évekhez hasonlóan gondot okozott a nem megfelelő tisztaság, a nem kellő hőfokon, szakosítatlanul történő árutárolás és a helytelen mosogatási technológia alkalmazása. Az ellenőrzésben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakemberei, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és a hét régió felügyelői vettek részt.