-
Aréna túra
Augusztusban is minden szombaton 17.00 órakor indul a panoráma busz a székesfehérvári Piac-téri buszpályaudvarról. A kabrió buszos városnézés során az idegenvezető a város titkairól mesél, az Alba Arénába érkezve pedig a multicsarnok felfedezésére indulhatunk.
2024.07.29. -
Szépkorúak seregszemléje
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.29. -
Királyok a Belvárosban
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
2024.07.29. -
Idén is lesz Boglárka-túra
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a Boglárka-napi lepketúrát a székesfehérvári Demkóhegy környékén. Augusztus 3-án, szombaton reggel 8 órakor lesz a találkozó a Borszéki utcai vasúti átkelőnél, a gólyafészek alatt.
2024.07.28.
Négyszáznál több kisállatnak talált új otthont tavaly a HEROSZ
A tavalyi évben 301 kutyának és 143 cicának találtak új, szerető otthont a Fehérvári Állatotthonban. 45 vadon élő állaton, főként denevéreken és sünökön is segítettek, nagy részüket a gyógyulás után visszahelyezték a természetes élőhelyükre. A tavalyi volt az első olyan év a menhely történetében, amikor több macskát fogadtak be, mint kutyát. Az ebeknél érezhető ugyan a kötelező chipezés hatása, ám jelentősen visszaesett a chipezetten bekerült állatok száma.
2019.02.22. 09:33 |
![Négyszáznál több kisállatnak talált új otthont tavaly a HEROSZ](/_upload/images/news/53537/herosz05.jpg)
Több mint hatezer ember fordult meg tavaly a menhelyen.
A HEROSZ-nál nagy hangsúlyt fektetnek a felesleges szaporulat megelőzésére, tavaly összesen 378 állatot ivartalanítottak, és több mint 40 egyéb, igen költséges, ám az állatok jóléte szempontjából elengedhetetlen beavatkozást is elvégeztek.
A HEROSZ tavaly is folytatta hagyományos rendezvényeit: volt húsvéti nyuszi simogató, nyílt nap, tappancs gyűjtögetés, Fehérvár Fényei figyelemfelhívó akció és Állatok Karácsonya. Rendkívül népszerű a családok körében a vasárnapi kutyaséta, melyhez rendszeresen nagyon sokan csatakoznak. Ugyancsak folytatódott a HEROSZ Gyermektagozatának szemléletformáló programja és a napközis tábor is.