-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Nem büntetnek, hanem takarítanak a város parkolóőrei
A fehérvári hóeltakarítási munkában a Városgondnokság parkolóellenőrei is aktívan részt vesznek. Éppen ezért 2013. január 15-én a kialakult helyzetre való tekintettel a város fizető parkolóiban a gépjárművek ellenőrzése szünetel – tájékoztatott Székesfehérvár Városgondnokságának Parkolási Csoportja. A kilenc fő parkoló ellenőr egész nap a város parkolókban és környékén dolgozik a hó eltakarításán.
2013.01.15. 13:25 |

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/parkolo01.jpg)
A Parkolási Csoport tájékoztatása szerint, ha szükséges akkor további napokon is a parkolók takarításán dolgoznak majd az ellenőrzés helyett a parkolőellenőrök.

![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/parkolo02.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/parkolo03.jpg)