Nem csak a magas vérnyomás veszélyes - figyelmeztető lehet a túl alacsony is

A magas vérnyomás egyértelműen károsan hat az egészségre, ezt sokan tudják, de kevésbé ismert az a tény, hogy veszélyt jelenthet a túlságosan alacsony vérnyomás is. Ez esetben ugyanis, az agyba nem jut elegendő vér, és ez ugyanolyan gond lehet, mintha túl sok áramolna be. Ez még nem jelenti azt, hogy az átlagembernek aggódnia kellene az alacsony vérnyomása miatt, ez általában jobb, mint a magas.
2011.05.09. 13:31 |
 A magas vérnyomás egyértelműen károsan hat az egészségre, ezt sokan tudják, de kevésbé ismert az a tény, hogy veszélyt jelenthet a túlságosan alacsony vérnyomás is. Ez esetben ugyanis, az agyba nem jut elegendő vér, és ez ugyanolyan gond lehet, mintha túl sok áramolna be.
 
 A Columbia-egyetem kutatócsoportja 10 001 koszorúérbeteg részvételével végzett vizsgálata során azt állapították meg, hogy a halandóság J-alakú görbét mutat. Ez azt jelenti, hogy magasabb a halálozási ráta azoknál, akiknek a legalacsonyabb volt a vérnyomásuk.
 
 A kutatás vezetője hozzátette, hogy a vizsgált csoport már diagnosztizált szívkoszorúér-betegekből állt, és elsődleges célja nem is ez, hanem a koleszterincsökkentők adagolásának vizsgálata volt, a vérnyomást csupán rutinszerűen mérték.
 
 A legalacsonyabb halálozási arány tehát nem azok körében volt, akiknek a legalacsonyabb volt a vérnyomása, hanem azoknak, akik egy kicsit a görbe jobb oldalán helyezkedtek el. Itt a szisztolés vérnyomás átlagértéke 139,9 volt, míg a diasztolés 79,2 Hgmm.
 
 A kutató szerint van egy pont, amely alatt a vérnyomás csökkentése már ellenkező hatást vált ki. Ha a diasztolés vérnyomás 70 alá esik, négyszeresére emelkedik a meglevő betegség kockázata. A túl alacsony vérnyomás miatt az agyba nem jut elegendő vér, és ugyanolyan veszélyes lehet, mintha túl sok.
 
 Ez még nem jelenti azt, hogy az átlagembernek aggódnia kellene az alacsony vérnyomása miatt, általában jobb az alacsony vérnyomás, mint a magas.