Nem sikerült győzelemmel búcsúzni a fehérvári közönségtől

 Nem korcsolyázott jégre más céllal az Alba Volán SC jégkorong csapata az Erste Bank Liga mini-rájátszásának soros fordulójában, minthogy szépen búcsúzzon lelkes hazai közönségétől az osztrák bajnokságban. A rájátszásba már biztosan nem jutó fehérváriak azt az Innsbruckot látták vendégül, mely csapat – az Olimpija Ljubljana társaságában - már a nyolc között érezheti magát, tehát komolyabb téttel nem bírt az összecsapás, mégis nagy elánnal kezdtek a csapatok. Az első két harmad kiegyenlített játéka után a záró játékrészben védelmi hibák miatt kétgólos előnyre tett szert az Innsbruck, melyet a Volán megpróbált ledolgozni, de a játékvezető sem volt partner ebben. A fehérvári közönség - igaz, kikapott az Alba Volán - vastapssal búcsúzott a kék-fehérektől - de csak az EBEL pontvadászatában... Alba Volán SC – Innsbruck „Die Haie” 2–4 (0-1, 1-0, 1-3)
2008.02.01. 21:59 |
 Nem korcsolyázott jégre más céllal az Alba Volán SC jégkorong csapata az Erste Bank Liga mini-rájátszásának soros fordulójában, minthogy szépen búcsúzzon lelkes hazai közönségétől az osztrák bajnokságban. A rájátszásba már biztosan nem jutó fehérváriak azt az Innsbruckot látták vendégül, mely csapat – az Olimpija Ljubljana társaságában - már a nyolc között érezheti magát, tehát komolyabb téttel nem bírt az összecsapás, mégis nagy elánnal kezdtek a csapatok.

 Az első percekben a Volán veszélyeztetett többet, de Srömberg kapus a helyén volt, még akkor is, amikor emberelőnyben hokizhatott a kék-fehér gárda. A 12. percben aztán a Volán fogyatkozott meg, sikerült is kivédekezni az emberhátrányt, de amikor Sofron visszatérve a büntetőpadról pozíciót keresett, jött a gól. Jean Phillipe Pare talált Hetényi ketrecébe. A folytatásban nagy volt az iram, de a színvonal nem volt túl magas, inkább küzdöttek a felek.
 
 A második játékrészben sokkal harcosabb játékot produkált Ted Sator együttese. Palkovics, Gröschl, Vaszjunyin, Ocskay, Allen hiába próbálkoztak, a finn portás, Strömberg egyszerűen átlőhetetlen volt. Egészen a 40. percig. Ekkor Mäkkinen kiállítása miatt játszhatott emberelőnyben a Volán, Palkovics Krisztián lövését lábbal hárította a kapus, de pechére a középen érkező Horváth András elé pattant a korong, aki fonákkal paskolta a pakkot a kapu közepébe, 1-1.
 
 A harmadik harmad elején gyorsan visszazökkentette a fehérvári közönséget az osztrák gárda: a 42. percben Razingart képtelen volt szerelni Galvins, a szlovén csatár az érkező Darbyhoz passzolt, aki két védekező játékos szeme láttára emelt a keresztvas alá, megint vezet az Innsbruck. Egy kivédekezett emberhátrányt követően egy percen belül Ocskay és Palkovics is megtornáztatták a tiroli hálóőrt, mindkétszer elakadt a korong. Válaszul a 49. perc végén Ofner lövését követően a pakk Hetényi lábai közé csorgott, a kapus nem vette észre a gólvonalon árválkodó korongot, amit Praty piszkált a hálóba, 1-3. Akár el is dönthette volna a meccset az Innsbruck, de elpuskázta kettős emberelőnyét, majd az 58. percben ezt Palkovics Krisztián büntette. A csatár első lövését még védte Strömberg, de az ismétlésnél már át tudta rajta gyötörni a korongot Palkovics. Ismét nyílt lett a találkozó, s ezt érezték a bírók is, gyorsan kiállították Ftoreket, az emberfórt pedig Sellars váltotta gólra az 59. percben.
 Az Alba Volán SC két góllal, de vereséggel búcsúzott az EBEL hazai közönségétől - mely publikum vastapssal köszönte meg az EBEL-ben nyújtott produkciót -, s a Graz elleni utolsó mérkőzést követően a magyar bajnokságra koncentrálhat.

 Alba Volán SC – Innsbruck „Die Haie” 2–4 (0-1, 1-0, 1-3)

 Székesfehérvár, 1000 néző
 Vezette: Lesniak (Hütter, Erd)

 AV: Hetényi – Tokaji, Horváth 1 (ee), Vaszjunyin, Ocskay (1), Palkovics 1 (1), Allen, Galvins, Kovács, Sihvonen, Ftorek, Kangyal, Ondrejcik, Soforn, Majoross, Kralj, Svasznek, Fodor, Gröschl, Benk. Vezetőedző: Ted Sator.

 Innsbruck: Strömberg – Nyrhinen, Klimbacher, Sellars 1(ee), Mäkkinen (1), Pare 1, Unterluggauer, Helfer, Razingar (2), Darby  1(1), Laine, Hohenberger, Pewal, Dagenais, Ofner (1), Sarg, Praty 1, Hanschitz (1). Vezetőedző: Ron Kennedy

 Kiállítások: 14 ill. 6 perc