Nemzetközi kupát rendez az Orka


 Rekord mezőny várható az Orka Cup 2013-on. Székesfehérvár szinkronúszói nagyszabású nemzetközi versenyt rendeznek március második hétvégéjén. 9-én a kezdők, míg 10-én a rutinosabbak szállnak vízbe a Csitáry G. Emil uszodában.
2013.02.26. 20:29 |
Rekord mezőny várható az Orka Cup 2013-on. Székesfehérvár szinkronúszói nagyszabású nemzetközi versenyt rendeznek március második hétvégéjén. 9-én a kezdők, míg 10-én a rutinosabbak szállnak vízbe a Csitáry G. Emil uszodában. A viadalra eddig hat országból érkezett nevezés, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor közel hatszáz sportolót lehet majd megcsodálni a medencében és környékén, ebből nagyjából hatvan Orkásnak lehet majd drukkolni.
„Már nagyon készülünk a kétnapos nemzetközi versenyünkre. A kűröket a szülők már láthatták a karácsonyi Orka Gálán, ezeket finomítottuk, fejlesztettük tovább. – kezdte Molnár Andrea, az Orka SE edzője. – Most készítjük a nevezési listákat, terveink szerint nagyjából hatvan versenyző képviseli majd a székesfehérvári szinkronúszókat az igen népes mezőnyben.” Az előzetes jelentkezések alapján hat országból, Ausztriából, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, sőt még Izraelből is jönnek majd sportolók, de a legnépesebb tábor minden bizonnyal a magyar lesz majd. „Több mint 15 hazai egyesület jelezte részvételét az Orka Cup 2013-on, ez azt jelenti, hogy majdnem a teljes haza mezőny itt lesz Fehérváron. – folytatta Molnár Andrea. – Nem lesz könnyű dolgunk tehát, erős vetélytársak jönnek majd, de nem lehet más a célunk a két nap alatt, mint szorgosan gyűjtögetni a dobogós helyezéseket.” Hogy ez így lesz-e, kiderül március 9-10-én!