-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Elkezdődött hétfőn reggel a Balatoni úti felüljáró felújítása
![Elkezdődött hétfőn reggel a Balatoni úti felüljáró felújítása](/_upload/images/news/60176/Balatoni_uti_feluljaro_felujitas_kezdete-0202.jpg)
Két fontos szakértői tanulmány is kimutatta, hogy azonnali beavatkozásra van szükség a Balatoni úti felüljárón - mondta Mészáros Attila alpolgármester, Alsóváros önkormányzati képviselője. A Polgármesteri Hivatal szakemberei lefolytatták a közbeszerzési eljárást, így megkezdődhetett a hétfői napon az út felújítása. "Az egyik legfontosabb feladat, hogy a víz beszivárgását a töltésbe megakadályozzuk, így a csapadékvíz-elvezetés kiépítése mellettt megújul a burkolat és a járda, továbbá kicserélik a rossz szalagkorlátokat is. A kivitelezőnek 45 nap áll rendelkezésére a munka elvégzésére és még az iskola kezdete előtt, augusztus végén újra használatba vehetik a közlekedők a megújult utat." - hívta fel a figyelmet.
Hétfőn reggel Brájer Éva a Maroshegy önkormányzati képviselője, Mészáros Attila alpolgármester és Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője közösen hívták fel a figyelmet a felújítás fontosságára és a terelőutakra.
Egy nagyon fontos és forgalmas útszakasz halaszthatatlan felújítása kezdődött meg: a közlekedési szakemberek különböző terelőútvonalakat javasolnak és ezt már a Google és a Waze is jelzni. Minden közlekedőről türelmet igényel a 45 napig tartó felújítás és forgalomkorlátozás. Aki teheti az elkerülő utat használja ezen időszak alatt!
Sajnos nincs más lehetőség és nem kérdés, hogy a Balatoni utat fel kell újítani és az sem kérdés, hogy ezt iskolai időn kívül nyáron lehet elvégezni – mondta Brájer Éva a Maroshegy önkormányzati képviselője. "Hosszas mérlegelés után a szakemberek úgy döntöttek, hogy a Batthyányi úti vasúti átjárónál egy külön kihajtó, ideiglenes sávja az autósoknak." Arra kért minden gépjárművel közlekedőt, hogy legyenek kedvesek a megszokottnál is fokozottabban figyelni és segíteni a gyalogosok közlekedését különösen az idősekét, a babakocsival és kerekesszékkel közlekedőkét! Szeptembertől viszont újra biztonsággal közlekedhetünk egy felújított Balatoni úti felüljáró! Kiemelte, hogy a különböző felületeken érkező kérdéseket javaslatokat továbbítja a Közlekedési Iroda felé.
![Elkezdődött a Balatoni úti felüljáró felújítása](/_upload/images/medialibrary/60178/Balatoni_uti_feluljaro_felujitas_kezdete-0056.jpg)
SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEL KÖZLEKEDŐK
- Balatoni út – Rádió utca (jelenleg Hargitai utca) – Vásárhelyi út – Batthyány utca – Csíkvári utca – Széchenyi út
- Balatoni út – Vásárhelyi út – 8. sz. főút a Sóstói úton és Japán utcán – Amerikai fasoron keresztül
- Balatoni út – Vásárhelyi út – Japán utca – Amerikai fasor – Holland fasor – Sárkeresztúri út
- 7-8. számú főút elkerülő szakaszának használata
- A Homoksor felújítása is zajlik ezekben a hetekben, így a gépjárművel közlekedők azt az útszakaszt sem tudják most használni!
TRANZITFORGALOM, ILLETVE A 63-AS CSOMÓPONT FELŐL ÉRKEZŐK
- 7-8. számú főút elkerülő szakasza és/vagy az M7 autópálya, valamint ezen utakról a Palotai út / Móri út / Berényi út / Seregélyesi út / Budai út
AUTÓBUSZJÁRATOK TERELŐÚTVONALA
- A 10-es helyi járat, valamint a helyközi és regionális autóbuszjáratok terelőútvonala a Batthyány utca – Csíkvári út – Széchenyi út lesz, így KIMARAD a Hosszúsétatér és a Jancsár utcai megálló.
- A helyközi és regionális autóbuszjáratok a Széchenyi úti Református Általános Iskola MEGÁLLÓBAN állnak meg, ahol lehetőség lesz a helyi járatokra átszállni.
KERÉKPÁROS ÉS GYALOGOS KÖZLEKEDÉS
- Batthyány utca – Csíkvári út – Homoksor
- Demkó-hegy és Bakony utca közötti kerékpárút
A LEZÁRT TERÜLETEN LAKÓK KÖZLEKEDÉSE
- a Borszéki és Gyimesi utcákban élők számára természetesen biztosítják, hogy a Balatoni út déli része felől megközelíthessék otthonaikat.
Kérjük, hogy úti céljaik elérésénél vegyék figyelembe a lezárás miatt várható torlódásokat, és ne a megszokott menetidővel számolva induljanak útnak. A Waze alkalmazás rendkívül nagy segítséget nyújt az aktuális forgalmi viszonyok felmérésében, az útzár idejére kiemelten javasoljuk ennek használatát! Kérjük továbbá, hogy fokozottan figyeljék a kihelyezett terelőtáblákat és közúti jelzéseket! Köszönjük a közlekedők türelmét és megértését!