Nézze meg, hogyan épül Velencén az új ifjúsági tábor - már állnak a kisházak

A velencei tábor területén egy új kétszintes főépület lesz, 150 fő kiszolgálására alkalmas tálaló konyhával, mellette 18 kisház, melyből három teljesen akadálymentesített lesz. A tábor befogadóképessége 143 fős lesz, a főépületben pedig lehetőség lesz egész évben használni a négy fős szobákat. Az építkezés jelenlegi állásáról Cser-Palkovics András közösségi oldalán számolt be vasárnap délután.
2021.04.18. 14:21 |
Nézze meg, hogyan épül Velencén az új ifjúsági tábor - már állnak a kisházak

Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András a közösségi oldalán közzétett videóban elmondta, hogy teljes egészében kormányzati forrásból valósulhat meg a 800 milliós beruházás, aminek elkészülte után várhatóan augusztustól kezdve egész évben várja majd a fiatalokat a megújult, korszerű tábor egy csodálatos környezetben.

A korszerűsítés eredményeként a létesítményben nemcsak nyáron, hanem egész évben tudnak majd elsősorban ifjúsági programokat, rendezvényeket szervezni szép, igényes és könnyen megközelíthető környezetben.

A táborra ráfért a teljes újjáépítés, mert a régi körülmények között már nehezen lehetett akár csak néhány hónapra is megszervezni a programokat.

Velencén, a Régiposta utca 1. szám alatti, a Beck-kastély szomszédságában található ingatlanon a régi épületeket elbontották és helyükön összesen 18 darab kisház épül, melyeket három hatos csoportban helyeztek el. Minden ilyen egyégben lesz egy négyfős, akadálymentesített ház, a többi hatfős lesz, és valamennyi kis épület önálló vizesblokkot kap. A régi közösségi épület helyett egy új, kétszintes épületet alakítanak ki. A földszinten kap helyet a recepció, a 80 fős étkező- és foglalkoztatóterem, a 140-160 adagos melegítőkonyha és a gazdasági parkoló, egy akadálymentesített szoba, valamint az egészségügyi részleg, melyhez orvosi szoba, váró, két különálló betegszoba és önálló vizesblokk tartozik. Az emeleten lesz 9 darab négyfős és 2 darab kétfős, téliesített szoba, ez utóbbiakat akár oktatásra is lehet majd használni. Az új közösségi épületben 41 főt tudnak elhelyezni, a tábor teljes befogadóképessége azonban 143 fő lesz a fejlesztésnek köszönhetően.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.