-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Nőgyógyászati szűrőnap lesz március 9-én a Család- és Nővédelmi Központban
Nőgyógyászati szűrőnapot tartanak március 9-én, szombaton 8 órától 13 óráig a Várkörút 8. szám alatti Család- és Nővédelmi Központban. Elsősorban azon hölgyek jelentkezését várják, akik 25-55 év közöttiek és eddig nem vettek részt szűrővizsgálaton vagy az utolsó részvételük óta legalább 2-3 év telt el. A szűrésre március 8-án 16 óráig a 70/380-9512-es számon lehet jelentkezni, korlátozott számban. A vizsgálatokat Dr. Vas Aleftyina, Dr. Bácskai József és ifj. Dr. Nagy László nőgyógyász szakorvosok végzik.
2013.03.01. 12:07 |

![](/_user/0/Image/0000Peter2013/marcius/szuronap2013.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/marcius/nogyse.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/marcius/nogyogyszuronap01.jpg)