-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Nők a vasúton – a MÁV is részt vesz a Sokszínűség Hetén
A program célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatnál dolgozó nők szerepére, feladataik sokszínűségére. A vasúttársaság számára természetes, hogy egy külső szemlélő által „férfivilágnak” titulált területen, több mint 150 éve dolgoznak nők kiemelkedő szakmai teljesítménnyel, a férfiakkal egyenlő körülmények között, ahol ugyanolyan esélyük van vezetővé válni. A MÁV-csoport 38 ezer dolgozójából közel 8000 a női munkavállaló. A legmagasabb arányban, több mint 50%-ban a MÁV Szolgáltató Központban dolgoznak nők. Nem csak a beosztotti munkakörben, de a vezetők között is magas létszámban találkozhatnak női kollégákkal. Közép- és felsővezetők 23%-a (ezen belül például az állomásfőnökök negyede), a felsővezetőknek pedig 42%-a nő. A rendezvényen a MÁV több női felsővezetője is részt vett, személyes tapasztalataikról, munkájuk sokszínűségéről, szakmai karrierútjukról meséltek a hallgatóknak.
Egy FLIRT vonat fedélzetén beszélgetett Tari Annamária, pszichológus a XXI. századi nők helyzetéről, valamint több vasutas kolléganővel is megismerkedhettek a résztvevők, akik olyan munkakört töltenek be, amit általában férfiak szoktak. Meséltek a mindennapi feladataikról, és megosztották tapasztalataikat arról, milyen nőként ezekben a pozíciókban tevékenykedni. Lehetőség nyílt egy főrendelkező és egy külsős forgalmi szolgálattevő kolléganő munkáját a saját munkakörnyezetében is megfigyelni, betekintést engedtek a modern technikával felszerelt felújított forgalmi irodákba is.
Más nem is szemléltethetné jobban, milyen változatos pozíciókban dolgoznak nők a vasúton, mint az, hogy a program végét követően a Székesfehérvárról Budapestre közlekedő vonaton szolgálatot teljesítő teljes személyzet csak nőkből állt: a motorvonat vezető, a kalauzok, az állomáson a forgalmi szolgálattevők, sőt a váltókezelő is.
A sokszínűség Hetét az Európai Sokszínűségi Karta Magyarország szervezi. A 2016-ban indult kezdeményezés célja a szemléletformálás, a szervezetek vezetőinek elkötelezése és támogatása a szervezeti sokszínűség megvalósításában, egyúttal inspiráció is a humán erőforrás menedzsment fejlesztésére, újragondolására.