-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
November végén dőlnek el a MÁV és a Volán jegyárak
November végén lesz döntés a vonat- és a távolsági buszjegyek árának emeléséről: a MÁV-nál 16, a Volánnál 6 százalékkal drágulna az utazás a jelenlegi tervek szerint, bár a Volán szeptember elsején már emelte a jegyek árát. A korábbi elképzelésekkel ellentétben nem szűnne meg az ingyenes utazás a 65 éven felülieknek és a vasutasoknak, illetve azok családtagjainak, viszont nem vehetnék igénybe e kedvezményt korlátlanul. A diákok is csak az iskola és a lakóhely közötti utazásra kapnának támogatást. Több kedvezményre számíthatnak ugyanakkor a szociális intézmények bentlakói, a bejáró gondozottak és kísérőik.
2006.11.23. 08:38 |
November végén lesz döntés a vonat- és a távolsági buszjegyek árának emeléséről: a MÁV-nál 16, a Volánnál 6 százalékkal drágulna az utazás a jelenlegi tervek szerint. A korábbi elképzelésekkel ellentétben nem szűnne meg az ingyenes utazás a 65 éven felülieknek és a vasutasoknak, illetve azok családtagjainak, viszont nem vehetnék igénybe e kedvezményt korlátlanul. A diákok is csak az iskola és a lakóhely közötti utazásra kapnának támogatást. Több kedvezményre számíthatnak ugyanakkor a szociális intézmények bentlakói, a bejáró gondozottak és kísérőik.
A volan.hu honlapon várhatóan a jegyek új áraként feltüntetett összegek is régi árak lesznek hamarosan.
A volan.hu honlapon várhatóan a jegyek új áraként feltüntetett összegek is régi árak lesznek hamarosan.