Nyáresti kalandozások a muzsika szárnyain - június 30-án kezdődik a Harmonia Albensis

 Idén nyáron ismét megrendezik Székesfehérváron a templomi koncertsorozatot a Harmonia Albensist. Az öt koncertből álló hangversenysorozatról Brájer Éva alpolgármester, Quintus Konrád a Vörösmarty Színház igazgató-helyettese és Drahos Béla az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karnagya tartott sajtótájékoztatót. A koncertsorozat június 30-án a Ghymes együttes koncertjével veszi kezdetét.
2011.05.26. 14:46 |
  Idén nyáron ismét megrendezik Székesfehérváron a templomi koncertsorozatot a Harmonia Albensist. Az öt koncertből álló hangversenysorozatról Brájer Éva alpolgármester, Quintus Konrád a Vörösmarty Színház igazgató-helyettese és Drahos Béla az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karnagya tartott sajtótájékoztatót.
 A Harmonia Albensis 2011 elnevezésű, hagyományosan megrendezésre kerülő, komolyzenei program keretében ismét számos neves művész és zenekar fellépését élvezheti a közönség július csütörtök estéin Székesfehérvár templomaiban.
 
A Harmonia Albensis koncertjei
 -június 30., 19.30 – a Ghymes együttes koncertje a Bazilika előtti téren (a koncert eső esetén sem marad el)
 -július 7., 19.30 - Nyáresti orgonamuzsika a Barátok templomában
 -július 14., 19.30 – Miklósa Erika-est a Szent István Bazilikában
 -július 21., 19.30 – Liszt és kortársai a Ciszter templomban
 -július 28., 19.30 – Liszt: Esztergomi mise a Szent István Bazilikában
 
 A koncertekre kedvezményes áron bérlet váltható, de természetesen van lehetőség egy-egy produkció megtekintésére is. A bérlet ára: 5.400 Ft, az egy estére szóló jegy: 2.100 Ft (Miklósa Erika estjén kiemelt helyár: 2.800 Ft).
 
 Brájer Éva alpolgármester a Harmonia Albensis koncertsorozat kapcsán arról is beszélt, hogy Fehérváron van egy olyan közönség, mely szereti a komolyzenei programokat. Éppen ezért nagy szükség van az efféle programokra – hangsúlyozta.
 
 Drahos Béla a Liszt év kapcsán kiemelte az Esztergomi Mise koncertet, mely július 28-án lesz a Szent István Bazilikában és a Ciszter templomban a Liszt és kortársai estet, ami július 21-én lesz, végül szeretettel invitált mindenkit a programokra. Quintus Konrád színházigazgató bízik benne, hogy idén is jó színvonalú programot sikerült összeállítani.