-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Nyári mozi: cseh filmre szavaztak a fehérváriak
Nyári filmvetítéssel készül a Barátság mozi a hűsölni vágyó filmrajongóknak. Két napon, július 15-én és 19-én, 18 és 20 órai kezdettel kezdődnek a vetítések, légkondicionált teremben. A szavazásra bocsátott nyolc film közül a Csereüvegek című cseh alkotás kapta a legtöbb voksot, így ez a film látható A király beszéde mellett a Barátság mozi nyári vetítésein.
2011.06.27. 09:28 |
Nyári filmvetítéssel készül a Barátság mozi a hűsölni vágyó filmrajongóknak. Két napon, július 15-én és 19-én, 18 és 20 órai kezdettel kezdődnek a vetítések, légkondicionált teremben. A szavazásra bocsátott nyolc film közül a Csereüvegek című cseh alkotás kapta a legtöbb voksot, így ez a film látható A király beszéde mellett a Barátság mozi nyári vetítésein.
A cseh film története szerint a 65 éves irodalomtanár, Josef Tkaloun nehezen találja már a hangot a tinédzserek új generációjával. Ezért visszavonul a tanítástól, viszont ahhoz még fiatalnak tartja magát, hogy ne dolgozzon. A felesége nehezen éli meg, hogy a férje jobban érzi magát házon kívül, úgy érzi, hogy a házasságuk zátonyra fut. Tkaloun először biciklis futárként próbál elhelyezkedni, de nem tudja tartani a tempót, így végül egy élelmiszerbolt üvegvisszaváltó pultjánál vállal munkát. A férfi kivirágzik, élvezi a folyamatos kommunikációt a vásárlókkal és a kollegáival, és azon van, hogy az őt körülvevő sorsokat jobb irányba terelje. Egyedül a saját otthonában és érzéseiben megy nehezen a rendteremtés. A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel A király beszéde c. díjnyertes alkotást is láthatják a nézők.
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/junius/nyarimozi_530.jpg)