-
Jótékony összefogás
Újabb jótékony célú összefogásra hívja a fehérváriakat és a Velencei-tó környék élőket a JóPont Alapítvány. A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott szervezet minden évben igyekszik tenni azért, hogy a helyi gyermekotthonok lakóit olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyekben igazán örömüket lelik.
2024.07.18. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.18. -
Egyre melegebb lesz
Az MCC Klímapolitikai Intézet egy újabb kutatása szerint a jelenlegi rendkívüli meleg a jövőben csak egyre tovább fog fokozódni. A tanulmány szerint a század végére a nyár hossza akár 5-6 hónapra is növekedhet.
2024.07.18. -
Ítélkezési szünet a bíróságokon
Gyakorlatilag bezárnak a bíróságok. Július 15-től augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon - közölte az Országos Bírósági Hivatal a honlapján.
2024.07.18.
Nyílt nap, államilag finanszírozott helyek, új campusok a Kodolányi Egyetemen
![Nyílt nap, államilag finanszírozott helyek, új campusok a Kodolányi Egyetemen](/_upload/images/news/77672/kje 14.jpg)
A székesfehérvári alapítású intézmény nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a képzések igazodjanak a huszonegyedik századi kihívásokhoz, a folyamatosan változó munkaerőpiaci igényekhez.
Mint ismeretes, 2023. júniusától a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. a KJE tulajdonosa. Az új tulajdonosi körnek köszönhetően ötszáz államilag finanszírozott kodolányis helyre is jelentkezhetnek a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban alap- és mesterszakokon egyaránt a diákok.
Dr. Vizi László Tamás megbízott rektor évtizedek óta részt vesz a KJE vezetőségének és oktatóinak a munkájában, jól ismeri az egyetem több mint harmincéves történetét. Le is szögezi azonnal, hogy nem igaz a hír, miszerint a KJE elköltözik a fővárosból; a valóságban az történt, hogy éppen fejlesztenek Budapesten, hiszen új helyre költözött az egyetem.
„A XI. kerületi Prielle Kornélia utcai oktatási parkban lévő épületünkben kezdődik a tanév második féléve, a médiacentrumunkban már december elejétől tanítunk. Egy szerencsétlen vis major helyzet következtében az őszi félév közepén került sor a budapesti campusváltásra. Tény, hogy erősíteni kívánjuk a fehérvári jelenlétünket is, érdemes felidézni, hogy a kétezres évek elején több százan tanultak Székesfehérváron, a nemzet történelmi fővárosában. Az új tulajdonosi konzorcium részletesen kidolgozott stratégiával fogott bele az új fejezetbe, egyrészt a XXI. századi felsőoktatási elvárásokhoz kívánja igazítani a képzéseket, másfelől a székesfehérvári jelenlétet szeretnék megerősíteni úgy, hogy emellett, Budapesten és Orosházán is fejleszteni akarjuk a képzési kínálatot" – mondta Dr. Vizi László Tamás.
Hozzátette, a tulajdonosi kör fontos célja az is, hogy sikeressé tegye az Albensis Tudásközpontot, amely a dunántúli társadalmi, gazdasági ipari térségek, szolgáltató intézmények, szolgáltatói hálózatok megnövekedett munkaerőpiaci igényeit igyekszik a jövőben folyamatosan kielégíteni.
A rektor arról is beszélt, hogy a fenntartói részvényeket hat szakmai befektető birtokolja, akik között van fehérvári oktatási vállalkozó, tudományos szolgáltató és innovációs cég tulajdonosa, fővárosi informatikai és környezet-gazdálkodási vállalkozó, tehát széles a spektrum. A céljuk pedig egyértelműen az, hogy a képzési paletta a munkaerőpiaci igényeknek megfelelve bővüljön a jövőben.
„Székesfehérvár sokat tesz annak érdekében, hogy a fiatalok számára vonzó tanulási és lakhatási helyszín legyen, és egyre bővülő munkalehetőségekkel várják, illetve helyben tartsák a pályakezdőket. Cser-Palkovics András polgármester támogatja az egyetem ezen elképzeléseit, s ebből adódik az is, hogy mind a nappali képzést, mind pedig a tudományos életet erősíteni szeretnénk Székesfehérváron. Mivel a befektetői kör komoly oktatási és tudományos kutatási múlttal rendelkezik, valamennyien abban gondolkodnak, hogy az egyetem és az Albensis Tudásközpont olyan erős szinergiákat hoz a felszínre, amely a térség további fejlődését garantálja. Olyan képzések indítását is tervezzük, amelyek kifejezetten a helyi munkaerőpiaci igényeket kívánják szolgálni. Például nagy létszámhiány mutatkozik óvodapedagógusokban, tanítókban és tanárokban. A Kodolányi eredetileg tanárképző magánfelsőoktatási intézményként szerveződött meg, tehát komoly múltunk van ezen a területen. Folytatva a hiányok sorát, a szociális területen dolgozó szakemberekből ugyancsak kevés van, itt is erősítenünk kell a képzést” – emelte ki Dr. Vizi László Tamás.
A Velencei-tó térsége kapcsán fontos információ, hogy a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkárságával együttműködve az egyetem bekapcsolódott a szervezet programjaiba. Létrehoztak az egyetemen egy aktív turizmussal foglalkozó fejlesztési kutatóintézetet, a turizmus szakon belül pedig egy aktív turizmus tanszéki csoportot. Az együttműködések sora az elmúlt félévben a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjával is bővült, amelynek keretében az informatikai szak jut lehetőséghez. A kommunikáció- és médiatudomány szak mindig is húzószaknak számított az egyetemen, ez marad is.
A megbízott rektor beszélt még a céges együttműködések fontosságáról, amelynek kapcsán leszögezte: „A céges világ fogalmazza meg az igényeket, hogy milyen szakemberekre van szükség, mi pedig megpróbálunk a segítségükre lenni”.