-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
„Nyitott Ház” – tárt kapukkal várja vendégeit a Pesti Vigadó
Szeptember 16-án, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából ismét szélesre tárja kapuit a Pesti Vigadó. Az épület és a kiállítások ingyenes látogatása mellett színes programok várják az érdeklődőket. Megtekinthető kiállítások: A művészet rétegződései - Le latitudini dell’arte; Az első 40 év; Szűcs László kiállítása - Organikus világ illetőleg a Pesti Vigadó Idővonal – a Pesti Vigadó története képekben. A részvétel minden program esetében ingyenes.
2017.09.15. 14:04 |