Nyitott kapuk a Hiemer házban

2007. szeptember 15-én és 16-án rendezik meg idén hazánkban a Kulturális Örökség Napjait. Az országos kezdeményezéshez Székesfehérvárról is több intézményt csatlakozott. Az Öreghegyi Közösségi Ház, a Püspöki Palota és a Rác utcai templom mellett a Hiemer-ház is megtekinthető lesz a nagyközönség számára. A korábbi hagyományokat folytatva szakmai vezetéssel szervezünk bejárást a Hiemer-házban.
2007.09.09. 21:09 |
2007. szeptember 15-én és 16-án rendezik meg idén hazánkban a Kulturális Örökség Napjait. Az országos kezdeményezéshez Székesfehérvárról is több intézményt csatlakozott. Az Öreghegyi Közösségi Ház, a Püspöki Palota és a Rác utcai templom mellett a Hiemer-ház is megtekinthető lesz a nagyközönség számára. A korábbi hagyományokat folytatva szakmai vezetéssel szervezünk bejárást a Hiemer-házban.

Szeptember 15-én (szombaton) 10 és 12 óra között, valamint szeptember 16-án (vasárnap) 10 és 16 óra között óránként indítjuk a csoportokat. Az idegenvezetővel az épület megtekintése mellett történetének, felújításának megismerésére is lehetőség nyílik az ingyenes program keretében.

A Hiemer-ház mindenki előtt nyitva áll ezen a két napon a megjelölt időintervallumban, de a bejáráson való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! A Tourinform irodában személyesen, vagy a 22/537-261-es telefonszámon várjuk a jelentkezéseket.


Kérünk minden szerkesztőséget, hogy előzetes híradással segítse az érdeklődők tájékoztatását és a program sikeres megvalósítását!

Közlemények

  1. Csütörtökön döntenek

    Várhatóan szeptember 12-én, csütörtökön döntenek a Fehérvári Lecsófőző Vigasság időpontjáról. A népszerű fesztivált szeptember 14-re, e hét szombatra tervezték, azonban jelenleg esőt jósolnak a hétvégére, így elképzelhető, hogy a programot egy héttel elhalasztják – olvasható a fesztivál Facebook-oldalán.

    2024.09.09.
  2. Fogadóórák a 2. számú körzetben

    Szeptemberben is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 11-én, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 12-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.

    2024.09.09.
  3. Zárva lesz a KEMPP

    Zárva tart szeptember 7-én, szombaton a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, vasárnaptól azonban a megszokott nyitvatartás szerint fogadják a vendégeket. A KEMPP hagyományos nyári programsorozata, az Emlékparki Nyár sikerrel zárult, a rendezvényeken minden eddiginél több vendéget fogadtak.

    2024.09.06.
  4. Képviselői fogadóóra a Belvárosban

    A Belváros és környéke körzet önkormányzati képviselője hagyományosan minden hónap második keddjén tartja fogadóóráját. Az utolsó ilyen alkalomra 2024. szeptember 10-én, kedden 16 és 18 óra között kerül sor, ekkor várja Szabó Bakos Györgyné az 1. számú választókörzetben élőket a Piac tér 4. szám alatt, az autóbusz-pályaudvar épületének udvarában található képviselői irodájában.

    2024.09.05.