Nyolcadik alkalommal nyílt meg a Katolikus Könyvnapok Fehérváron

Többszáz kiadvánnyal találkozhatnak az érdeklődők a csütörtökön megnyílt a 8. Katolikus Könyvnapokon Székesfehérváron. A Szent István Művelődési Házban rendezett kétnapos eseményt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a könyvek, az olvasás elérhető tudást jelentenek ma, de az olvasás örömét, a könyvek által jelentett belső gazdagodást népszerűsíteni kell.
2014.05.22. 10:59 |

KÉPGALÉRIA
A Szent István Művelődési Házban nyílt meg az idei Katolikus Könyvnapok, amelynek keretében számos program várja az érdeklődőket. A napfolyamán előadást tart Dr. Mosolygó Péter, pomázi görögkatolikus atya, majd dokumentumfilmet vetítenek Ferenc pápáról. A megnyitó ünnepségen Jakubek Tiborné igazgató mondott köszöntőt, kiemelve, hogy annak, aki már olvasott jó könyvet, nem kell megmagyarázni azokat az élményeket, amit ez jelent. Azoknak, akiket pedig még nem érintett meg az olvasás öröme, azt javasolta, keressenek tovább, mert rájuk is vár egy könyv, az a könyv, ami majd megérinti őket.
A könyvnapok megnyitóján a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, valamint a a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai adtak ünnepi műsort, majd Spányi Antal megyés püspök mondta el ünnepi gondolatait." A tudás különleges hatalom és gazdagság. Úgy szerezhető meg, ha figyelünk a világra és olvassuk azokat az oldalakat, amelyek arra méltóak." - emelte ki a megyéspüspök, aki úgy fogalmazott: "A könyvek, az olvasás elérhető tudást jelentenek ma, de az olvasás öröme, a belső gazdagodás a könyvek által vajon mindenki számára elérhető?"
A Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Szent István Művelődési Ház a 2014. évi Katolikus Könyvnapok rendezvényéhez kapcsolódóan "Legkedvesebb bibliai történetem" címmel gyermekrajz-pályázatot is hirdetett, a legjobb alkotások megtekinthetőek a házban. Jakubek Tiborné igazgató elmondta, hogy minden várakozásukat felülmúlta az érdeklődés, hiszen 1409 pályamunka érkezett be, közülük 83 rajz olyan jól sikerült, hogy kiemelt aranyéremmel jutalmazták az alkotóikat.