-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Okozott károkat a vihar, de az ereje elmaradt a várttól
Már okozott károkat az a nagyerejű vihar, amely csütörtökről péntekre virradó éjjel érte el Magyarországot. A tűzoltók eddig országszerte négyszáz bejelentést kaptak, a leszakadó elektromos vezetékek miatt teljesen kiégett egy vasúti kocsi. A MÁV biztonsági okokból egy ideig sebességkorlátozást vezetett be egyes szakaszokon. A viharban senki nem sérült meg az országban. Országszerte több helyen leszakadtak a villanyvezetékek, főként a lezuhanó faágak miatt. Egy tehervonat egyik vagonja Kunszentmiklós és Szabadszállás között, a bösztöri megállóban gyulladt ki, valószínűleg azért, mert az orkán erejű szél leszakította az elektromos felsővezetéket.
2007.01.19. 07:46 |
Már okozott károkat az a nagyerejű vihar, amely csütörtökről péntekre virradó éjjel érte el Magyarországot. A tűzoltók eddig országszerte négyszáz bejelentést kaptak, a leszakadó elektromos vezetékek miatt teljesen kiégett egy vasúti kocsi. A MÁV biztonsági okokból egy ideig sebességkorlátozást vezetett be egyes szakaszokon. A viharban senki nem sérült meg az országban.
Pénteken a hajnali órákban érkezett meg hazánkba az a vihar, amely legkevesebb 27 ember halálát okozva söpört végig Nyugat-Európán. Mintegy négyszáz alkalommal vonultak ki péntek hajnali négy óráig a tűzoltók országszerte, főként a vihar miatt, személyi sérülés sehol nem történt. Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, hogy szokatlanul csendes éjszakájuk volt a mentőknek.
Országszerte több helyen leszakadtak a villanyvezetékek, főként a lezuhanó faágak miatt. Egy tehervonat egyik vagonja Kunszentmiklós és Szabadszállás között, a bösztöri megállóban gyulladt ki, valószínűleg azért, mert az orkán erejű szél leszakította az elektromos felsővezetéket. A kigyulladt vagonban háztartási gépek voltak, amelyek teljesen megsemmisültek, de a tűzoltóknak sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. Az egyvágányú vasúti szakaszon a vasúti közlekedés viszont még kiszámíthatatlan ideig állni fog, mert a kiégett vagont be kell vontatni, és a felsővezetéket is ki kell javítani.