Október 6-án újra látható lesz a Dunán az Ítélet és kegyelem című film

Sobor Antal Perelj, Uram! című regényét dolgozta fel a Vörösmarty Színház először a teátrum nagyszínpadán, majd tv filmen is. Szikora János rendezte mindkét adaptációt, Gáspár Sándor és Imre Krisztián főszereplésével. A film október 6-án, vasárnap 22:30-kor, az Aradi vértanúk emléknapján tekinthető meg az alkotás a Duna Televízióban.
2024.10.03. 14:14 |
Október 6-án újra látható lesz a Dunán az Ítélet és kegyelem című film

A történet szerint 1849 nyarán a magyar szabadság még javában vívja csatáit az ország keleti felében, de a nyugati felét már megszállták az osztrákok. Haynau Győr mellett, Nagyigmándon, az elmenekült református lelkész parókiáján rendezi be főhadiszállását. Nem hagy kétséget afelől, hogy mi várható: a katonai ellenállókra halál, a lakosságra behódolás. Haynau gépezete elsők között a szegény nép lelki vezetőire, a papokra csap le.

Szikszai János (Gáspár Sándor) református lelkészt és Manszbarth Antal (Imre Krisztián) katolikus plébánost elhurcolják Haynau emberei és vallatásnak vetik őket alá. A két egyházfi - akik mást nem követtek el, csak hazafiként viselkedtek a szabadságharc alatt és erre buzdították híveiket is - nincs tudatában a rájuk leselkedő veszélynek.

Az Ítélet és kegyelem története és annak emlékezete ma is része a helyi kutúrának. Csákberényben és Nagyigmándon minden év július 12-én megemlékeznek Manszbarth Antal római katolikus plébánosról és Szikszai János református lelkészről, akiket ezen a napon végeztek ki 1849-ben.

A film készítői éppen ezért kulcsfontosságúnak tartották, hogy azon a helyszínen forgassanak, ahol a valós események is megtörténtek, Csákberényben. A filmben látható falu közösségét is a mai lakosok játszották, mintegy 50 helyi statiszta vett részt a forgatáson.

A film televíziós bemutatója 2021. október 6-án volt, és a Duna Televízióban volt látható. Idén ismét október 6-án, vasárnap 22:30-kor, az Aradi vértanúk emléknapján tekinthető meg az alkotás a Duna Televízióban.

Az idei nemzeti gyásznap és a film vetítése kapcsán Szikora János, a film rendezője lesz a Librettó vendége, szeptember 4-én, pénteken 16:30-tól.