Ökumenikus mgemlékezés a Béla úti köztemetőben

 A „Vígasztalás evangéliumának megszólaltatása” címmel ökumenikus megemlékezést tartottak a Béla úti köztemető ravatalozó udvarában, ahol a harangszó után versek és énekek voltak hallhatók. Tornyai Gábor római katolikus pap, Fehér Károly evangélikus lelkész, Somogyi László református lelkészi elnök, Révész Lajos baptista lelkipásztor.
2010.11.02. 07:38 |

 A város polgármestere megemlékező beszédében arról is szólt, hogy nem csak lélekben fontos az emlékezés, hanem tennünk is kell azért, hogy méltók legyünk örökségünkhöz. Éppen ezért a Béla úti köztemető ravatalozójának méltó kialakítására egy tervpályázat kiírását jelentete be, melyet a Székesfehérvár Fejlődéséért Közalapítvány finanszíroz.
 
 A kegyeleti napok alatt a Béla úti köztemető bejáratánál elhelyezett sírhelynyilvántartó könyvek segítik a megemlékezőket temetőben nyugvó hozzátartozóik sírhelyének megkeresésében.