-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
On-line fogadóórát tart hétfőn Facebook oldalán a város polgármestere
2016. november 14-én, hétfőn délután 16:00 órától on-line fogadóórát tart Facebook oldalán Fehérvár polgármestere. Hétfőn reggel nyolc órától bárki megoszthatja, posztolhatja kérdését, véleményét melyre délután négy órakor kezdi majd a válaszadást Cser-Palkovics András. Az on-line fogadóórán a Polgármesteri Hivatal szakemberei és a városgondnok is részt vesz.
2016.11.14. 06:47 |
2016. november 14-én, hétfőn délután 16:00 órától on-line fogadóórát tart Facebook oldalán Fehérvár polgármestere. Hétfőn reggel nyolc órától bárki megoszthatja, posztolhatja kérdését, véleményét melyre délután négy órakor kezdi majd a válaszadást Cser-Palkovics András. Az on-line fogadóórán a Polgármesteri Hivatal szakemberei és a városgondnok is részt vesz.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0november/fbfogado01.jpg)
Székesfehérvár polgármesterét minden, várossal kapcsolatos kérdésben kereshetik a Facebook-on. Az on-line fórum este hat órakor órakor zárul, azonban egyetlen feltett kérdés sem lesz megválaszolatlan, üzenetben, Messenger-en mindenki választ kap feltett kérdésére.