-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Önkénteseket várnak a 2013-as Emlékév rendezvényeire
Közérdekű önkéntességre invitálja a város lakosságát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2013-as Szent István Emlékév kapcsán. A polgárok az ünnepi esztendő programjainak lebonyolításában vehetnek részt, a jelentkezéseket folyamatosan fogadják a Polgármesteri Hivatalban. – hangzott el a felhívást ismertető sajtótájékoztatón. Jelentkezni lehet folyamatosan az Emlékév honlapján, a 2013.szekesfehervar.hu portálon.
2012.12.12. 14:20 |
Közérdekű önkéntességre invitálja a város lakosságát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2013-as Szent István Emlékév kapcsán. A polgárok az ünnepi esztendő programjainak lebonyolításában vehetnek részt, a jelentkezéseket folyamatosan fogadják a Polgármesteri Hivatalban. – hangzott el a felhívást ismertető sajtótájékoztatón.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0december/onkentes02.jpg)
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0december/onkentes02.jpg)
„Székesfehérvár életében kivételes év lesz a 2013-as esztendő, melynek keretében nagyszabású programsorozattal emlékezünk meg államalapító Szent István királyunkról. Az Ünnepi Emlékévhez kapcsolódó események sikeres lebonyolításához feltétlenül számítunk a közösségi munkát végző polgárokra! Önkéntesek jelentkezését várjuk, akik szívesen bekapcsolódnak a város közösségi életébe, és így közvetlenül is részesei lehetnek a történelmi jelentőségű 2013-as Szent István Emlékévnek.” – hangsúlyozta Dr. Cser-Palkovics András polgármester. Kiemelte, hogy az Emlékév programjaival mindenkit szeretnének megszólítani, Székesfehérvár pedig számít az itt élőkre.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0december/onkentes03.jpg)
Az önkéntesek részt vehetnek például a vendégek fogadásában, kísérésében, de főként az információnyújtásban működhetnek közre a különböző rendezvényhelyszíneken. Jelentkezni lehet folyamatosan az Emlékév honlapján, a 2013.szekesfehervar.hu portálon, ezt követően a Polgármesteri Hivatal Közművelődési, Nemzetközi Kapcsolatok és Rendezvényirodájára veszi fel a kapcsolatot az érintettekkel. További felvilágosítás kérhető az onkentes@fehervar.hu email címen, vagy a 22/537 – 196-os telefonszámon.