Önkéntesség - Tópartisok takarítanak a tó környékén

 Az Önkéntesség Európai Évéből a tópartisok is kiveszik a részüket, hiszen szombaton délelőtt egy közös akció keretében takarítanak a Csónakázó-tó környékén és a tómederből is kiszedik a szemetet. Az akcióról sajtótájékoztatón számoltak be pénteken délelőtt a szervezők. A szervezők ügyességének köszönhetően pedig arra is lehetőség van, hogy a tó vizébe dobált szemetet is kihalásszák.
2011.10.07. 09:49 |
Az Önkéntesség Európai Évéből a tópartisok is kiveszik a részüket, hiszen szombaton délelőtt egy közös akció keretében takarítanak a Csónakázó-tó környékén és a tómederből is kiszedik a szemetet. Az akcióról sajtótájékoztatón számoltak be pénteken délelőtt a szervezők.
Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok elmondta, nagy öröm számára, hogy civil összefogás eredményeként egy olyan akcióra kerülhet sor, mely megszépíti a környezetünket a Tóparti Gimnázium környékén. Az akcióban az iskola önkéntesei vesznek részt, ami a jó szervezésnek köszönhető.
 
Maczuczáné Fenyvesi Viktória, az Önkéntesség Európai Éve 2011 Információs Pont vezetője, arról beszélt, hogy a környezetvédelemben sok emberre van szükség, hiszen így érhetjük csak el a céljainkat. Mint mondta még az állampolgári részvétel hetében határozták el, hogy önkéntes programokat szerveznek a Tópartiban. Kiemelte, hogy más fehérvári iskolában is indulnak hasonló akciók.
 
Dr. Vizi László Tamásné a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója reményét fejezte ki, hogy szombaton az idő is olyan lesz, hogy tudnak majd dolgozni. Kiemelte fontos, hogy a tudatos életre felhívjuk a gyerekek és szüleik figyelmét. Az iskola dolgozói, a szülők és a gyerekek együtt töltik a délelőttöt. Eddig mintegy 120-an jelentkeztek és több más támogatót is megnyertek, akik együtt tudnak dolgozni velük.
 
 A szemétszedés mellett az épület környékén a graffitik eltüntetése is cél, a szervezők ügyességének köszönhetően pedig arra is lehetőség van, hogy a tó vizébe dobált szemetet is kihalásszák megfelelő ruházatban. A parkolóban a gyerekek segítségével felfestik a vonalakat, az épületen belül pedig nagytakarítást végeznek.