-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Öregdiák Találkozó az István Király Iskolában
A 30 éves évforduló jegyében rendez volt diákjai és volt munkatársai részére múltidéző délutánt az István Király Általános Iskola. A jubileumi rendezvényre minden egykori tanulót és tanárt szeretettel várnak. A 2016/2017-es tanévben ünnepli 30 éves fennállását a Székesfehérvári István Király Általános Iskola. Ennek a jubileumnak a kapcsán az intézmény számos programmal igyekszik méltó módon emlékezni.
2016.12.13. 11:04 |
A 30 éves évforduló jegyében rendez volt diákjai és volt munkatársai részére múltidéző délutánt a Székesfehérvári István Király Általános Iskola. A jubileumi rendezvényre minden egykori tanulót és tanárt szeretettel várnak. A 2016/2017-es tanévben ünnepli 30 éves fennállását a Székesfehérvári István Király Általános Iskola. Ennek a jubileumnak a kapcsán az intézmény számos programmal igyekszik méltó módon emlékezni, és egyben emlékezetessé tenni ezt az évet.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/december/istv1.jpg)
Október közepén „Szerethető iskola a gyakorlatban” címmel szakmai konferenciát szerveztek, melyre meghívást kapott a város valamennyi közintézménye, valamint a szakszolgálat és az intézményfenntartó munkatársai is. A tematikus nap lehetőséget adott arra, hogy az iskola bemutassa sakkpalota programját, valamint olyan komoly témákról folyjon szakmai diskurzus, mint a személyiség- és képességfejlesztés, komplex instrukciós program, illetve az iskolai agresszió megelőzési és megoldási lehetőségei, valamint a pozitív pszichológia és a boldogságórák jelentősége. Az egyes témákat szakavatott előadók vezették fel.
Novemberben Kádár Annamária, a Mesepszichológia című könyv szerzője volt az iskola vendége, aki a mesék szerepéről tartott előadást, és a pedagógusoknak a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztéséről beszélt.
A jubileumi programsorozat következő állomása a december 16-án, pénteken 17 órakor megrendezésre kerülő Öregdiák Találkozó, amelynek során a szervezők meghitt beszélgetésekkel igyekeznek majd megidézni a múltat, az emlékek szárnyán szállni, s egyben bemutatni, mennyit fejlődtek az elmúlt évek alatt. Az iskola az örömteli találkozás jegyében erre a rendezvényre invitálja, és egyben visszavárja egykori diákjait. Ezen túl kérik, hogy a régi osztályok erre a napra tervezzék osztálytalálkozóikat is. Az ünnepélyes köszöntőre 18.30 órakor kerül sor. Kedvcsinálóként honlapjukon létrehoztak egy mappát is 30 év képekben címmel, ahol az elmúlt három évtized fotóit tekinthetik meg az érdeklődők.