Vojvoda ezúttal a negyed nyitását vállalta magára egy sikeres büntetővel. Zárkózott az Alba, ötre jött vissza, amikor Tóth és Hines egy-egy akcióból visszaállította a kilencpontos különbséget. Nem tartott sokáig ez az előny, 30-21-nél ugyanis a vendégek kapcsoltak magasabb fokozatba: Gillon kettesét Omenaka egy büntetője követte, majd Davis és Vojvoda egy-egy triplájával azonnal egyenlő lett az állás (30-30). Gillon büntetőivel már az előny is a vendégeknél volt, Moody révén viszont visszavette a minimális vezetést a hazai csapat. 33-32.
-
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Döntetlen a főpróbán
A Göztepe elleni mérkőzéssel zárta az edzőtábort a Fehérvár FC csapata, a török együttes az előző idény végén jutott fel a Süper Lig-be. Már az első félidőben kialakult a 2-2-es végeredmény, a Vidi mindkét gólját a remek formában lévő Christensen szerezte.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.