Országos Könyvtári Napok - megnyílt Dr. Berta Gábor fotótárlata az Olvasóteremben

„A kiállítás tervezésekor az elsődleges az volt, hogy felkeltsem a kedvet ahhoz, hogy nézzünk, sőt ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Nagyon felgyorsult világban élünk és ha úgy tudunk nézni, hogy közben látunk is, tehát nem csak elsuhanunk valami mellett, hanem alaposan megnézzük, elkezdünk rajta gondolkodni.

Ilyenkor nemcsak jó képek, hanem jó gondolatok is tudnak születni.

Az ember elérkezik egy olyan állapotba amikor kint van a természetben, hogy - ezt tudjuk, ezt tudományosan is megvizsgálták és megállapították - lecsökken a stressz, csökken a betegségek kialakulásának esélye. A kiállítás lényege, hogy az ez iránti vágyat keltse fel azokban, akik megnézik a képeket.” - emelte ki az alkotó.

Dr. Berta Gábor fotókiállításának megnyitója az Olvasóteremben

Dr. Berta Gábor tárlatát Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta:

„Meggyőződésem szerint az embernek ahhoz, hogy szellemileg egészséges maradjon, szüksége van és lesz a természettel való bensőséges viszonyra, az abból fakadó élményekre.

A legfőbb érték maga az Élet. Az Élet értéke sem pénzzel, sem más javakkal nem mérhető, azokkal meg nem vásárolható és be nem helyettesíthető. Érték továbbá a nagy tehetségek által keltett érzés, gondolat, amely művészi és filozófiai alkotásokban, valamint előadói teljesítményekben jelenik meg, alapvetően befolyásolva az emberiség életét. Nehezen hozható mennyiségi összefüggésbe a szépség, az igazság, a természet lenyűgöző hatása; ez mind, mind ingyen van, arannyal, ezüsttel ki nem fejezhető.

Érték a hűség, a barátság, a becsület, a hazaszeretet, a másokért való munkálkodás teremtő hite, a nagybeteg ápolójának tisztessége, amely nem befektetés, hanem emberség.

Miért van akkor az, hogy a világ kerekét mégis az alacsonyrendű emberi tulajdonság, az érdek forgatja? Miféle ördögi csapdába estünk? Értékeink forrásai kiapadóban vannak. Pont azok az értékek mennek veszendőbe, melyek nélkül nincs méltó emberi élet. Ezek az értékek sem rációval, sem fejlett technológiákkal nem teremthetők, nem ápolhatók. Őseink több ezer emberöltő alatt értünk is tettek erőfeszítéseket, egy világot teremtettek és hagytak ránk. Mi úgy fogadjuk el ezt, mint egy ajándékot, mely nekünk jár, s amelyért viszonzással nem tartozunk.

Vajon mi mit hagyunk örökül az utánunk jövő nemzedéknek? Szeméthegyeket, aszfaltfolyókat, betonrengeteget, lélegezhetetlen levegőt, ihatatlan vizet, degenerált génállományt?

Mindezt miért tesszük? Mi az a hatalmas és mérhetetlen beteljesülés századunkban, amiért mindent, de mindent érdemes odaadnunk, érdemes feláldoznunk?

Márai Sándor (1900-1989) az ízig-vérig polgári író finom szálakkal kapcsolódik a természethez.

Füves könyv című kötetében, a régi gyógynövény-ismertetőkhöz hasonlóan egyszerű példákkal ír az élet alapigazságairól, az emberi szívről és a körülöttünk lévő világról, arról „hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel.”

Úgy véli az évszázadok során az emberi lélek és jellem nem változott, csak az együttélés rendszerei és feltételei alakultak. A civilizáció és a technika fejlődése révén ugyan tájékozottabbá váltunk, de tompábbá is.

Mikor még nem voltak műszerek, az emberek „közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagokhoz, a természet jelbeszédéhez”. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy munkánkat, életünket minél inkább próbáljuk összehangolni a természet ritmusával.

„Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe.” - hangsúlyozta Jakubek Tiborné.

„Az ember által teremtett világban – az úgynevezett civilizációban – nem a legjobban mennek a dolgok. Rosszindulat, folyamatos megfelelés, önámítás, restség, közömbösség-közönyösség, káosz uralkodik. Ehhez képest a természet kiszámítható törvényeket, rendet, szépséget kínál. Egy olyan ritmust, amihez jó igazodni.

„A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. – írja Márai Sándor. – Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik… Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.”

Nos, ennél precízebben nem is lehetne leírni azt a valamit, amit manapság agyonhasznált szóval „mindfulnessnek”, tudatos jelenlétnek neveznek.

A jelenlét – életünk pillanatainak teljes átélése – egyre nagyobb hiánycikk, ezért szerepe igencsak felértékelődött.

Régebben az emberek élete múlott ezen az átéltségen, ha nem figyelték a természet ritmusát, az ár-apály jelenséget, az állatok lábnyomait, a csillagok járását, a horizontot, egyetlen apró tévedésért akár sok éves éhínséggel, családjuk biztonságával fizettek.” - tette hozzá.

„Zöldebb környezetben az emberek nagylelkűbbek és barátságosabbak. Közelebbi szociális köteléket tartanak fenn szomszédaikkal, erősebb a közösségi érzés, nagyobb a kölcsönös bizalom és a segítőkészség.

Szükségünk van az anyatermészetre egészséges életmódunk normalizálásához, legyen midennapjaink része, hogy a szabadban töltünk egy kis időt. Fontos, hogy a jövőben egyre több ember vegye észre az élővilág és a környezetünk pozitív hatásait.

A természet szépségeivel való kapcsolat érzelmeket, értelmet, együttérzést és elkötelezettséget hoz ki az emberekből. Az aktív tevékenységek, az élővilág csodálata és védelme sokkal szorosabb kapcsolatot jelent a természettel, mint csak egy rövid séta a szabadban.”

„Ezért csodás ez a mai kiállítás, hív a természettel való harmóniára, megmutatja a pillanat varázsát, benne lenni és eggyé válni a pillanattal, hiteles, hiszen Gábor aki ugyanazzal a napi idővel rendelkezik mint mi , ontosnak és szükségesnek tarja ennek a harmóniának megélését és megmutatását” - zárta gondolatait Jakubek Tiborné.