-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Országszerte heves esők votlak szombaton este
Több megyében okoz komoly gondot a délután kezdődött viharos időjárás. A Dél-Dunántúlon a heves esőzést néhol 80-100 kilométeres szél is kísérheti. A szombaton délután mintegy 11 milliméter csapadék esett rövid idő alatt, további esőzés esetén a mennyiség néhány helyen elérte a 30 millimétert. A szombat esti vihar elsősorban Baranyában okozott komolyabb károkat. Az Alföldön késő délután vonult végig egy zivatarfront, több mint hetven helyre hívták a tűzoltókat. Székesfehérváron a hétvégén mintegy 35mm csapadék esett.
2007.05.06. 15:55 |

Baranya megyében harminc alkalommal riasztották a tűzoltókat. Főleg kidőlt fákat kellett szétdarabolni, és pincékből kellett kiszivattyúzni a vizet. A szombat esti vihar elsősorban Pécsett, Vajszlón, Görcsönyben, Siklóson és térségében okozott komolyabb károkat.
Kecskeméten késő délután vonult végig egy zivatarfront, több mint hetven helyre hívták a tűzoltókat.
Győrre is felhőszakadás zúdult, több utcát le kellett zárni, mert a csatornahálózat nem bírta elvezeti a vizet.
A katasztrófavédelem nem tud arról, hogy valaki megsérült volna a viharban.