Összefogással újították meg a Doni emlékkápolnát és környezetét

 Sajtóbejáráson mutatták be szerdán reggel a Doni Emlékkápolna megújult környezetét.  Kijavították a tetőszerkezetet, megoldották a felszíni vízelvezetést, napelemekkel villamosították a területet, térvilágítást szereltek fel, a kápolna történetét bemutató táblák kerültek kihelyezésre és megoldották a kápolna vagyonvédelmét is. A széleskörű összefogással megvalósuló felújítást november 2-án 17.30-kor emlékünnepséggel avatják fel.
2011.10.26. 10:49 |
  Székesfehérvár alpolgármestere Róth Péter és dr. Görög István ezredes, a HTBK Székesfehérvári Szervezetének első alelnöke a sajtó képviselőinek szervezett bejáráson mutatta be Pákozdon a Mészeg-hegyen Doni emlékkápolna felújított épületét és megszépült környezetét. Az eseményen részt vett L. Simon László országgyűlési képviselő, Huszár János dandártábornok a MH Összhaderőnemi parancsnokság megbízott helyettese, Lányi István nyugalmazott ezredes, Spányi Antal megyéspüspök megbízottja, Pereces László a Vadex Zrt. műszaki és vállalkozási ágazatának igazgatója és Takács János Pákozd polgármestere. A felújítás a Pákozdi Önkormányzat, a HTBK és Székesfehérvár Megyei Jogú Város összefogásának eredményeképpen jöhetett létre.
 Az 1943-as doni katasztrófa hőseinek és áldozatainak emléket állító kápolna felújítását és környezetének rendezését a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Vadex Mezőföldi Erdő-és Vadgazdálkodási Zrt., a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és Pákozd önkormányzatának megállapodása alapján végezték el.
 
 Székesfehérvár önkormányzata nyolcmillió forint visszatérítendő támogatást biztosított Pákozd Önkormányzatának a Doni kápolna felújításához. A 2011 júniusában kötött együttműködési megállapodás aláírása után elkezdődtek a felújítási munkálatok, melyek októberben be is fejeződtek. A vidéki örökség megőrzése érdekében megnyitott pályázati lehetőséggel élve kijavították a tetőszerkezetet, megoldották a felszíni vízelvezetést, villamosították a területet, térvilágítást szereltek fel, a kápolna történetét bemutató táblák kerültek kihelyezésre és megoldották a kápolna vagyonvédelmét.
 
 A munkálatokat a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete koordinálta, az előfinanszírozáshoz felhasznált nyolcmillió forint legkésőbb 2012-ben visszafizetésre kerül. A széleskörű összefogással megvalósuló méltó felújítást november 2-án 17.30-kor emlékünnepséggel avatják fel.