-
Útfelújítások Öreghegyen
A hétfői munkaterület-átadással megkezdődik a Krasznai és az Udvardi utcák csapadékvíz-elvezetésének, majd az új útpályaszerkezeteknek a kialakítása. A tavalyi ivóvízvezeték cserével együtt a két ütem mintegy 400 millió forintból valósul meg, és a remények szerint a nyáron elkészül – tájékoztatott Róth Péter, a városrész önkormányzati képviselője. Az utca teljes áramhálózatát is felújították.
2025.04.14. -
Miyawaki-minierdő Fehérváron
Különleges minierdő létesült a déli palotavárosi tó közelében, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. és a DENSO Gyártó Magyarország Kft. jóvoltából. A két cég ajándékaként, a Városgondnokság közreműködésével létrehozott kertben 12 féle növényt, fákat és cserjéket ültettek el, melyek egyedi ökoszisztémát alkotva fejlődnek majd a következő években.
2025.04.10. -
Elkészült a Géza tér felújítása
A Belváros megújult közösségi terén, a Géza nagyfejedelem téren 11 nagyobb fát, 20 lombhullató cserjét, 28 rózsát, 817 tő évelő növényt, díszfüveket és 2610 virághagymát is ültettek. A Bazilika felújítása és régészeti feltárások után kezdődhetett el a tér felújítása, ahol egy szabadtéri vitrinben az ásatáson előkerült leleteket is meg lehet nézni.
2025.04.02. -
Virágosabb lesz a megújult park
A Városgondnokság kertészei tavaly ősszel kezdték a Prohászka liget teljes felújítását. A parknak a szerkezete nem változott, minden maradt az eredeti formában, de teljesen megújult a fűfelület, ami összesen 1200 négyzetméter, felújították a sétányokat, fákat ültettek és több mint 2100 tő évelő növény is kerül a parkba. Az ültetést szerdán reggel kezdték a kertészek.
2025.04.02.
Ősszel is folytatódnak az útfelújítások Székesfehérváron

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés” megnevezésű TOP 6.1.5-15 kódszámú pályázati felhívásra nyújtott be támogatási kérelmet a Kisléptékű közlekedési célú fejlesztés a munkaerő mobilitás és a gazdaságfejlesztés érdekében.

A beruházások három területen, 327,058 millió forint uniós támogatásból valósulnak meg. A megújuló útszakaszokon a munkába járás és a forgalom gördülékenyebbé válik, ami pozitívan befolyásolja a helyi vállalkozások gazdasági környezetét, munkahelymegtartó erejét. A fejlesztés keretében helyi, önkormányzati tulajdonú, gazdasági övezetet feltáró, gazdasági területek felé vezető utak fejlesztése valósul meg az alábbi három helyszínen:
A Szárcsa utca 27. számtól a Sárkeresztúri út 61. számig kerül felújításra az út, a Sárkeresztúri út útcsatlakozásával együtt 1100 méter hosszan. A szakaszon a kopóréteg felújítása és a hozzá kapcsolódó padka rendezése valósul meg, egyes szakaszokon pályaszerkezet cserével.
A projekt keretében valósul meg az út mentén haladó járda akadálymentesítése, a csapadékvíz-elvezetés felújítása, bizonyos forgalomtechnikai tevékenységek, az autóbuszöböl, autóbusz megálló felújítása is.
A Balatoni út az Úrhidai úti körforgalomtól az elkerülő út (7-8 sz. főutak) csomópontjáig 760 méter hosszan újul meg. Az érintett szakaszon megtörténik a kopóréteg felújítása és a hozzá tartozó padka rendezése.
Útfelújítás lesz Feketehegyen a Kőrösi utca és a Farkasvermi út egy szakaszán, a Sajó utcai csomóponttól a Pityer utcai csomópontig, 1170 méter hosszan. A szakaszon a járda akadálymentesítése, kopóréteg felújítása, egyes szakaszokon pedig a teljes pályaszerkezet cseréje és a vízelvezetés javítása valósul meg.
A pénteki munkaterület-átadáson Mészáros Attila alpolgármester is részt vett. Mint kiemelte, három nagy forgalmú útszakasz felújítása kezdődik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, összesen három kilométer hosszan javítják az érintett szakaszokat, illetve szükség esetén teljesen kicserélik a pályaszerkezetet, hiszen fontos, hogy a fokozott igénybevétel miatt a burkolat rendben legyen. „A Szárcsa utca és a Sárkeresztúri út tekintetében több program is egyidejűleg zajlik: folyamatban van a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációja, ennek kapcsán a vízutánpótlás megoldásának egyik módja a Basa árok vízrendezése és a víz folyási irányának megfordítása. Ezen kívül a Basa árok feletti hidat is elbontják, majd újjáépítik, valamint az épülő Vadmadárkórház és közösségi épület szennyvízelvezetése érdekében egy csövet vezetnek keresztül a területen. Az útfelújítás által érintett három helyszínen összehangolják a munkálatokat, lehetőség szerint csak félpályás lezárások lesznek, azonban a híd elbontása miatt itt komolyabb forgalomkorlátozásra lesz szükség. A Sárkeresztúri út felújításával október 31-ig kell végeznie a kivitelezőnek, éppen ezért kérték a vízutánpótlást végző céget, hogy a híd bontása is ebben az időszakban, összehangoltan történjen meg. A körülbelül két hétig tartó munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a Szárcsa utca – Sárkeresztúri út érintett szakaszát, amint a pontos időpont eldől, erről külön is tájékoztatást adunk. A közlekedők számára az Akácfa utca – Sárkeresztúri út, vagy az Akácfa utca – Börgöndi út vonalán biztosítják majd a terelőútvonalat.” – mondta el Mészáros Attila alpolgármester.
Székesfehérvár Önkormányzata és a kivitelezési munkák elvégzésével megbízott vállalkozások a területen lakók megértését kéri az építéssel járó kellemetlenségért.
Információk a projektről:
Kedvezményezett: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Projekt címe: „Kisléptékű közlekedési célú fejlesztés a munkaerő mobilitás és a gazdaságfejlesztés érdekében”
Projekt azonosítószáma: TOP-6.1.5-15-SF1-2016-00004
Projekt tervezett, elszámolható összköltsége: 327 058 000 Ft
Projekt befejezésének tervezett dátuma: 2017.12.31.
Támogatás mértéke: 100 %