Öt gólt hintett az MTK-nak az FC Fehérvár

 Tartani a Honvéd ellen indított lendületet! Ez lehetett az FC Fehérvár jelszava a Borsodi Liga 26. fordulójában, azonban a fehérváriak jóval nehezebb feladatra készültek ezen a játékhéten, hiszen a tabella második helyén álló MTK-Budapest volt a piros-kékek vendége. Az idény legjobb játékát produkáló fehérváriak bravúros győzelemmel verték a kék-fehéreket. A Vlak-csapat öt gólt hintett az MTK-nak, úgy, hogy a vendégek háromszor is egyenlítettek, de ezen a vasárnapi matinén csakis a Vidi zsebelhette be a három pontot. FC Fehérvár – MTK-Budapest 5–3 (2-2)
2007.04.29. 21:10 |
 Tartani a Honvéd ellen indított lendületet! Ez lehetett az FC Fehérvár jelszava a Borsodi Liga 26. fordulójában, azonban a fehérváriak jóval nehezebb feladatra készültek ezen a játékhéten, hiszen a tabella második helyén álló MTK-Budapest volt a piros-kékek vendége.
 
 A tehetséges fiatal játékosokból álló MTK kezdett jobban, a harmadik percben Hrepka veszélyeztetett, azonban Sebők bravúrral hárított. A 10. minutumban Németh Krisztián fejelt a kapu mellé, majd Lambulic a saját kapuját veszélyeztette, Végh épphogy menteni tudott. Ezután a megzavarodott vendégektől a Vidi vette át az irányítást, s a 19. percben a vezetést is megszerezte. A 16-oson belül Czvitkovics vesztette el a labdát, Mohl középre ívelt, Jusuf Dajic pedig hat méterről a kapuba fejelt, 1-0!
 Két perccel később Julinho szabadrúgása után Mohl 16 méterről kapásból vette célba a kaput, de az MTK hálóőre a levegőben úszva mentett szögletre. A Vidi vezető gólja után öt perccel aztán a maroknyi vendégtábor is örülhetett. Kriston beadása Kanta Józsefet találta meg a fehérvári kaputól nyolc méterre, s az MTK középpályása jobbal a jobb felsőbe vágta a labdát.
 Nem sokkal később Dajic került helyzetbe, azonban Balogh a büntetőterületen belül felöklelte a fehérváriak bosnyák légiósát, Szilasi bíró pedig a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Julinho értékesítette, a kapu közepébe vágta a labdát a jobbra mozduló Végh mellett, 2-1.
 Csupán öt percig örülhettek a hazaiak, mert a 38. percben Kanta szabadrúgását Németh Krisztián váltotta gólra, az elalvó védelem gyűrűjében tíz méterről bólintott a kapu bal oldalába a csatár.
 Az egyenlítés után Németh kísérletét kellett Sebőknek hárítania, majd ígéretes helyzetben Nagy Dani elől mentettek szögletre a vendégvédők.

 Fordulás után Németh Krisztián veszélyeztetett elsőként, jobb külsővel lőtt mellé, a 48. percben pedig az MTK kapuja előtt volt esemény: a csereként beállt Vayer Gábor húzott el a bal oldalon Julinho indításából, a télen igazolt középpályás ballal középre adott, a centerezésre pedig Jusuf Dajic érkezett a leggyorsabban, és három méterről, védőjével a nyakán vágta a labdát a jobb sarokba, második találatát jegyezve ezzel, 3-2.
 Aztán megint öt perc, és a kék-fehérek harmadszor is egyenlítettek. Megint Kanta végezhetett el szabadrúgást, s keményen kapu elé lőtt labdáját Lambulic fejelte a hálóba, 3-3.
 A sok gól, és látványos mezőnyjáték sejtette: lesz itt még látnivaló…Az 57. percben Vayer balról akart beadni, de erősen meglőtt labdájába a közel álló Lambulic kézzel ért bele, újabb 11-es – köszönjük bírósportárs! A tizihez ismét Julinho állt, s a brazil erősen lőtt a kapu bal felső sarkába, Végh nem védhette, 4-3.
 Az ezután következő öt percet kihúzta a Vidi kapott gól nélkül, pedig Balogh 20 méterről próbálkozott. Vayer szabadrúgását követően centikkel kerülte el a labda a kapufát, a 69. percben pedig Dajicot buktatták a tizenhatoson belül, de Szilasi már nem fújta be a harmadik büntetőt, ezt nehezményezve Marijan Vlak kikelve magából a pályára rohant, a játékvezető pedig a lelátóra küldte. A 78. percben aztán megadta kegyelemdöfést a Fehérvár: Julinho Pazar indításából Nagy Dániel iramodott meg a jobb oldalon, lefutotta védőjét, majd 9 méterről jobbról a kapu bal oldalába helyezett, 5-3!

 Az örömjátékot játszó Vidi a hátralevő időben őrizte előnyét, így az idény legjobb játékát produkálva bravúros győzelmet aratott.

 FC Fehérvár – MTK-Budapest 5–3 (2-2)

 Sóstói Stadion, 1500 néző
 Vezette: Szilasi (dr. Kovács, Raff)

 FCF: Sebők – Fehér, Kocsis, Koller, Horváth G. (Vayer, a szünetben) – Farkas, Julinho, Csobánki (Fekete, 84.p.), Mohl – Nagy D., Dajic (Dvéri,81.p.). Vezetőedző: Marijan Vlak

 MTK: Végh – Kriston, Lambulic, Rodenbücher, Balogh (Bonifert, 65.p.) – Horváth L., Pintér, Czvitkovics (Pál, a szünetben), Kanta J. – Németh K., Hrepka. Szakmai igazgató: Garami József

 Gól: Dajic (19.p., 48.p.), Julinho (33.p., 58.p. –mindkettőt büntetőből), Nagy D. (78.p.) ill. Kanta J. (25.p.), Németh K. (38.p.), Lambulic (53.p.)
 Sárga lap: 1-4
 Kiállítva: -
 Szögeltarány: 4-5