Öt közforgalmi hajóállomás újult meg a Velencei-tavon

A Pannónia Szíve Program keretében újultak meg a Velencei-tó közforgalmi hajóállomásai, melyek ünnepélyes átadását a pákozdi Szúnyog-szigeten tartották.
2023.06.27. 07:46 |
Öt közforgalmi hajóállomás újult meg a Velencei-tavon

Öt közforgalmi hajóállomást, mintegy 285 millió forintból korszerűsítettek a Pannónia Szíve Program keretében a Velencei-tó körül. A beruházások átadásán Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos elmondta, hogy a Velencei-tó egy jelképes hely Magyarországon, amely az összmagyarság számára kiemelten fontos.

A korábbi partfal projekt keretében számos, az itt élők és ide érkezők számára nélkülözhetetlen fejlesztés nem valósulhatott meg, ilyen volt a vendégmólók visszaépítése is, amely mostanra hajózhatóvá tette a kikötőket - hangsúlyozta Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács vezetője. Hozzátette, hogy a mostani fejlesztés teljesen nemzeti forrásból, valósult meg. Mint mondta a jövőben további fejlesztések is várhatók. A tervek szerint Sukorón egy 21. századi strandot építenek, a Szúnyogszigeti hajóállomás mellett felújítják a parkolót, Gárdonyban pedig mosdókat alakítanak ki a kikötők és partok közelében, hogy a tó környékére érkezők kulturált körülmények között pihenhessenek.

Magyarország

  1. Készpénzmentes fizetés a buszokon

    Régen várt szolgáltatásfejlesztés valósul meg hamarosan a Volánbusznál: idén szeptemberig a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetén elérhetővé válik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlás. Az első elektronikus fizetést lehetővé tevő eszközök a tesztüzem után Pest vármegye területén közlekedő autóbuszokra kerülnek fel, ezt követően pedig országszerte megkezdődik a telepítésük.

    2024.05.30.
  2. Adó 1+1 százalék

    Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni. Ma még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal (1-es menüpont) 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. 

    2024.05.21.
  3. Élmény a boldog életért

    A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.

    2024.05.10.
  4. Segítsünk, hogy segíthessenek!

    Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.

    2024.05.09.