Öten versengenek a színházigazgatói posztrért

 Öten pályáztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára. A szakmai előkészítő bizottság még augusztusban véleményezi a beérkezett anyagokat, a közgyűlés pedig szeptemberben tárgyal a pályázatokról. Az Előadó-művészeti Tanács  augusztusban értékeli, véleményezi a pályázatokat és hallgatja meg a jelentkezőket. Székesfehérvár Közgyűlése pedig szeptemberben tárgyal a pályázatokról.
2011.07.29. 08:15 |
Öten pályáztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára. A szakmai előkészítő bizottság még augusztusban véleményezi a beérkezett anyagokat, a közgyűlés pedig szeptemberben tárgyal a pályázatokról.

 Július 22-ig várták az új színházigazgatói pozícióra a jelentkezést, összesen öt pályázat érkezett be. A posztra pályázott többek között Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője és Kuna Károly színművész. Ugyancsak beadta pályázatát Quintus Konrád, a Vörösmarty Színház igazgatóhelyettese, akinek munkáját művészeti tanácsadóként Rudolf Péter színművész, valamint Valló Péter rendező segíti, Orbán Eszter művészeti tanácsadó és Szabó Károly közgazdász mellett. Szintén jelentkezett Surányi András író, rendező, aki Drahos Béla karnagy, Gulyás Dénes operaénekes, dr. Bankó Sándor jogász és Láng Tamás újságíró támogatását élvezi. A pályázók között szerepel továbbá Szűcs Gábor színművész, a székesfehérvári teátrum korábbi művészeti igazgatója, tevékenységét segíti Pozsgai Zsolt, a Komédium Színház művészeti vezetője, Gáspár András színművész, Zádori László karmester és Kováts Gergely Csanád koreográfus.
 
 A kilenctagú szakmai előkészítő bizottságban a közgyűlés, a Vörösmarty Színház, az Előadó-művészeti Tanács, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium delegáltjai és egy szakszervezeti képviselő foglal helyet. A testület augusztusban értékeli, véleményezi a pályázatokat és hallgatja meg a jelentkezőket. Székesfehérvár közgyűlése szeptemberben tárgyal a pályázatokról. A város döntéshozó testülete idén áprilisban, rendkívüli ülésen vonta vissza Vasvári Csaba korábbi színházigazgató vezetői megbízatását.