Portrésorozatunkban olyan fehérvári és környékbeli iparosokat mutatunk be, akik a szakmát még a szüleiktől tanulták, és a történelem viharai ellenére a műhelyük még ma is működik. Elsőként Flaschner Kálmán műköszörűsnél, mindenki Flasi bácsijánál jártunk, aki még ötven év után is libabőrös lesz az alkotás örömétől.
Flasi bácsi három évig dolgozott tanoncként, utána még négy évig segédként, majd 21 éves korában letette a mestervizsgát. Utána egy darabig az édesapjával együtt dolgozott. (Fotók: Bácskai Gergely)
A Juhász Gyula utcai műhely kirakatában katonás sorrendben állnak a kések, az ollók és a bicskák. Az ablak mögötti pultban Flasi bácsi még ötven év iparos lét után is büszkén és gondosan rendezgette a csillogó pengéket, amikor belépett egy középkorú férfi egy piros csíkos nejlonszatyorral a kezében. A kuncsaft elővett legalább öt kést,és rebegve hozzátette:” remélem, meg tudja javítani”. Flasi bácsi két másodperc alatt rávágta, az előző köszörűs nem végzett becsületes munkát, de nem gond, kihozza belőlük a maximumot,és már holnap lehet is érte jönni. „Köszönöm a munkát, és további szép napot!” – köszönt el a vásárlótól, majd el kezdte mesélni, hogyan szállt a műköszörűsség a családjukban apáról-fiúra.
Flasi bácsi gyorsan kiszámolta ő már a negyedik, a fia az ötödik, és reméli, hogy az unokája lesz a hatodik generáció, aki műköszörűsként keresi a kenyerét. A mester nem tudta pontosan, a dédapja, hogyan választotta ezt a szakmát, de 1856-ban Fürstenwaldéban-120 km-re Berlintől- váltotta ki az ipart. Azt tudni kell, hogy azon a környéken elég sok volt a vízimalom, amelyekkel annak idején a köszörűs műhelyek gépeit hajtották. Később a család Cegléden telepedett le, majd a századfordulón leköltözött Budapestre.
Öcsi, ahogyan a mestert a családban becézték, kisgyerekként édesapja műhelyében írta a leckéjét, ezért akaratlanul rögzültek benne a munkafolyamatok. Még arra is volt példa, hogy néha láb alatt volt és az egyik segéd egyszerűen csak megfogta, és áttette a szíj egyik oldaláról a másikra.
„Női fodrász akartam lenni, mert akkoriban Pesten a Váci utcai Dauer szalonban sok szép nő dolgozott. Apám ekkor megfogta a fülemet is azt mondta: kisfiam, itt a műhely, neked műköszörűsnek kell lenned! Megfogadtam a tanácsát, és nagyon büszke vagyok, hogy akkor ezt a szakmát választottam.” – nosztalgiázott a mesterember, aki ezután hétfőn és kedden délelőtt iskolába járt, délután pedig tanoncként a műhelyben dolgozott.
„Isten nyugosztalja, de apám igazán szigorú ember volt, aki mindig a legjobbra törekedett, de segédeknek is meg kellett adni a tiszteletet, például a tanoncoknak urazni kellett őket. Ha ma ilyen lenne az oktatás, akkor egész más lenne a világ, és mindenki olyan munkát végezne, amihez ért." – tette hozzá a mester.
Flasi bácsi három évig dolgozott tanoncként, utána még négy évig segédként, majd 21 éves korában letette a mestervizsgát. Utána egy darabig az édesapjával együtt dolgozott. Közben válogatott birkózóként bejárta Japánon keresztül Dél-Afrikáig a világot. 1967-ben a „Tata” kocsival elhozta Fehérvárra, és azt mondta neki, most már itt az ideje, hogy a saját lábára álljon.
„Mikor idekerültem, elmentem egy helyi kereskedőhöz, hogy alapanyagot vegyek. Ötszáz forint volt nálam, akkoriban az nagy pénznek számított, de mégsem volt elég. A kereskedő erre azt válaszolta, nem baj Öcsi, te Flaschner Öcsi vagy. Ismerem a szüleidet, szorgalmas és becsületes emberek, és a név az garancia.” – emlékezett vissza mesterember, aki annak idején reggel öttől este nyolcig-kilencig dolgozott, mert annyi volt a megrendelés.
Flasi bácsi műköszörűsként rendszeresen járt Solingenben, a kések Mekkájában is, ahol tovább tökéletesítette a tudását. Mai napig évente négyszer-ötször visszajár, és onnan hozza szalagban az alapanyagot.
„Ha kést szeretnék formázni, a kipréselt formát előköszörülöm, hőkezelem, majd újra köszörülöm, és végül felnyelezem. A köszörüléshez különböző puhaságú, szemcseszerkezetű korongokat használok, hogy a végeredmény tökéletes legyen, amit apámnak is megmernék mutatni. A borotvakészítés ehhez képest olyan, mintha a Wellington-bélszínt hasonlítanánk a csirkepaprikáshoz. 29 művelet van egy borotván mire elkészül, és érezni kell, hogyan kívánkozik maga az él." - magyarázta Flasi bácsi, aki szinte libabőrös lett, ahogyan a különböző fázisokról beszélt.
Jelenleg ő az egyetlen, aki Magyarországon borotvát készít, de formázott már hullámos tőrt, levélbontót, sőt még vitézavató kardot is. A tudását itthon és külföldön is elismerik, amit a sok szép, falra kitett oklevél is bizonyít.
A mester fia jelenleg Budapesten viszi tovább az ipart, és ha minden igaz, akkor az unokája is családi szakmát választja. A legfiatalabb Flaschner már sok mindent tud, de mivel megszűnt a műköszörűs képzés, ezért egy évig esztergályosnak fog tanulni. Ugyanúgy, mint annak idején a nagypapája délelőtt iskolába jár, délután pedig fehérvári műhelyben fog segíteni, ahol a szakmai fogások mellett biztosan megtanulja, Flasi bácsi egyik mottóját, miszerint „mindenből meg lehet élni, csak sokat és jól kell dolgozni, mert rosszat bárki tud csinálni.”
