-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Ötvenmilliós bírság a húsvéti ellenőrzések során - 378 boltot ellenőriztek
Összesen 50 millió forint értékű bírságot szabtak ki a fogyasztóvédők a húsvéti ellenőrzéseken. A fogyasztóvédők 378 kis- és nagyboltot, nagyáruházat és hipermarketet vizsgáltak, minden ötödik üzletet kellett felszólítani, hogy a kifogásolt árukat vonja ki a forgalomból. Elsősorban a hústermékekre, a csokoládényulakra, a tormára koncentrálódott az ellenőrzés. Az üzletek 21 százalékában kellett határozatban felszólítani a tulajdonost, hogy a kifogásolt árukat vonja ki a forgalomból.
2006.04.16. 07:43 |

Sok helyen hiányzott az árcímke
A fogyasztóvédők ellenőrizték a fogyasztói ár és az egységár helyes feltüntetését, a termékek tömegének, jelölésének és összetételének helyes feltüntetését a csomagoláson, illetve próbavásárlások során a bizonylatadási kötelezettséget is ellenőrizték.
A vizsgált üzletek 14-17 százalékában nem tüntették fel a termék árát. A szezonális édesipari termékeknél a jelöléssel volt a legtöbb probléma, de sok terméken nem szerepelt magyar nyelvű tájékoztató, nem ismertették az összetevőket, és nem jelezték a lejárati időt sem.
Több mint félezer húsáru forgalmazását tiltották be
A húskészítmények ellenőrzésénél a kereskedelmi dokumentumok hiánya volt a fő kifogás, 29 üzletben kellett emiatt összesen 519 húsáru további forgalmazását megtiltani - mondta az államtitkár. Pozitívumként említette, hogy a vizsgált húskészítmények 92 százaléka magyar termék volt, valamint jobb volt az árfeltüntetési arány a korábbi vizsgálatokhoz képest. A vizsgálatok során 33 torma és tormakészítmény 94 százalékában találtak valamilyen kifogást.
Az ellenőrzések során Bács-Kiskun megyében volt a legrosszabb a helyzet, mert a megyében nem volt olyan üzlet, ahol ne találtak volna valamilyen problémát az ellenőrök. Pest megyében 93 százalékos volt a kifogásolási arány, és a "legjobbnak" számító Csongrád megyében is a vizsgált üzletek felében találtak valamilyen szabálytalanságot az ellenőrök.