-
Fokozott rendőri jelenlét
A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
2024.12.21. -
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11.
Óvatosan az utakon a melegben - rendőrségi tanácsok a hőségben
A járművezetők ugyanis a hőségben jellemzően kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, nem veszik észre a közúti jelzéseket, vagy későn reagálnak a kialakult közlekedési szituációra, esetleg veszélyhelyzetre. A koncentráció hiányosságai miatt a reakcióidő hosszabbá válik, a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, s megnő a vezetéstechnikai hiba lehetősége.
A melegben a közlekedők többnyire türelmetlenebbek, hamarabb elveszítik önkontrolljukat, így hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre.
A gyalogosokról ugyancsak elmondható a bágyadtság. Ilyenkor probléma, hogy a gyalogosok kevésbé néznek körül az úttestre lépésüket megelőzően, és gyakran helytelenül mérik fel a veszélyforrásokat.
- Az ORFK-OBB tanácsa az, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban – ha teheti – lehetőleg ne induljon útnak. Ha erre nincs lehetőség, akkor kerülje a hosszabb autózást, és előre tervezze meg az útvonalat!
- Mindig kipihenten üljenek a kormány mögé, és soha ne vezessenek fáradtan, vagy alkohol fogyasztását követően!
- Igyanak az átlagosnál nagyobb mennyiségű folyadékot, és mindig legyen ásványvíz, vagy üdítőital önöknél, akkor is, ha gyalogosan közlekednek!
- Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, óvatosabban, számítva az ilyenkor természetes koncentráció- és reflexcsökkenésre. Haladásuk során tartsanak nagyobb követési távolságot, és legyenek türelmesebbek, ha az utak zsúfolttá válnak!
- Ha megállnak a gépkocsival, lehetőleg ne napos helyen tegyék azt! Ha az álló gépjárműben gyermek, vagy házikedvenc marad, véletlenül se hagyják őket bezárva, felhúzott ablak mellett, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek!
- Soha ne induljanak útnak lapos, alacsony nyomású gumikkal! És azt se felejtsék el, hogy nyáron a téli gumiabronccsal közlekedő gépkocsik nemcsak több üzemanyagot fogyasztanak, hanem fékútjuk is megnő!
… hogy mindenki hazaérjen!