-
Fokozott rendőri jelenlét
A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
2024.12.21. -
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11.
Óvatosság, biztonság és türelem adventkor is!
Kiss Z. Edward rendőr őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a balesetek megelőzése érdekében arra kérik a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy közlekedjenek figyelmesebben, óvatosabban és előzékenyebben! Amennyiben olyan közlekedési helyzet alakul ki, amelyhez rendőri irányítás szükséges, a közlekedésrendészet munkatársai beavatkoznak a forgalom gyorsítása érdekében. A fokozott rendőri jelenléttel célja az alkalmi kirakodóvásárokon, a piacokon, bevásárlóközpontoknál az állampolgárok közbiztonságérzetének fenntartása. Ennek során mind egyenruhás, mind civil ruhás rendőrökkel találkozhatunk az utcákon.
Néhány jó tanács az áldozattá válás elkerülése érdekében:
- Ne hagyjon értéket az autójában, főleg ne az utastérben!
- Mindig zárja be a jármű ajtajait, azt ellenőrizze is! Kapcsolja be a riasztót még akkor is, ha csak pár percre száll ki!
- Ha forgalmas helyen, tömegben utazik, vásárol, fokozottan figyeljen értékeire! Pénztárcáikat lehetőleg a belső zsebükben tartsák és táskáik zsebeit mindig zárva, zsebekkel befelé fordítva hordják!
- Vásárlás közben, amikor az áruk közül válogat, soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra, ne hagyja a bevásárlókocsiban vagy kosárban!
- Bankkártyás fizetés esetén, a PIN kódot úgy üssék be, hogy azt illetéktelen személy ne tudja leolvasni! A bankkártyát, mobiltelefont, a pénzt és az igazolványokat lehetőség szerint külön tárolják! Bankkártyája PIN kódját lehetőleg ne írja fel sehova! Különösen ne olyan papírra, amit a pénztárcájában, a kártya mellett tart! Elvesztés, eltulajdonítás esetén azt azonnal tiltsák le bankjuknál!
- Amennyiben úgy gondolja, hogy bűncselekmény áldozatává vált, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon, vagy forduljon bizalommal az utcán szolgálatot teljesítő rendőrökhöz!
December folyamán a rendőrség és a közterület-felügyelet közös járőrszolgálatot lát el a Belvárosban, valamint a közeli bevásárlóközpontok és a buszpályaudvar környékén. Ugyanitt a felügyelők önállóan is erősítik a gyalogos szolgálat-teljesítést. Szintén fokozott figyelemmel lesznek a Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeletén működtetett térfigyelő központ munkatársai. – hangsúlyozta Nagypál Róbert, a közterület-felügyelet irodavezetője.
Arra hívta fel az autósok figyelmét, hogy engedély nélkül ne hajtsanak be a Belvárosba, helyette használják a környékbeli, nagy kapacitású parkolókat. Fontos tudni, hogy a belvárosi behajtás akkor is engedélyhez kötött, amikor a fizető zónák nem díjkötelesek, például hétvégenként.
A közterület-felügyelet arra kéri a szülőket, hogy a szokásosnál is jobban figyeljenek a gyermekeikre. Tavaly adventkor több olyan eset is történt, amikor egy-egy kisgyermek elveszett a tömegben. Megtalálásukban sokat segíthet a térfigyelő kamerarendszer, illetve a helyszínen lévő rendőr és a közterület-felügyelő. Praktikus, ha a gyermek bármilyen eszközön magánál tartja szülei telefonszámát, elérhetőségét, így könnyen és gyorsan tudják őket értesíteni. Fontos, hogy a szülő maradjon ott, ahonnan a gyermeke vélhetően elveszett, és mielőbb kérjen segítséget!
Nagypál Róbert arról is beszélt, hogy az adventi időszakban nagyon sok illegális adománygyűjtő igyekszik kihasználni az emberek jóindulatát. Fontos tudnunk, hogy az önkormányzati rendelet szerint tilos adományt gyűjteni a Belvárosban, innen ki fogják küldeni azokat, akik ilyen tevékenységet folytatnak. Végül arra hívta fel a polgárok figyelmét, hogy óvják a közterületi dekorációkat, ne törjék le és ne vigyék el a dísztárgyakat, illetve figyelmeztessék azt, aki ilyet tesz.