-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Pénteken kezdődik a Musica Regia a Városház téren
Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának rövidített változatával indul az idei Musica Regia a Városház téren. A programsorozat kulturális és turisztikai szempontból is fontos Székesfehérvár életében -mondta dr. Csapó Csilla alpolgármester. Augusztus 5-én az "Öt Lakatos" jazzkoncertjével folytatódik a Musica Regia. A 4 For Dance kamaraegyüttes táncműsorával augusztus 6-án lép a színpadra, 8-án és 9-én Ábrahám Pál operettkomponista művei csendülnek fel, 11-én pedig az Alba Regia Szimfónikus zenekar 500 fős vegyeskarral játsza a Carmina Buranát.
2008.07.30. 07:40 |
Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának rövidített változatával indul az idei Musica Regia a Városház téren: a magyar nemzeti opera megteremtőjének népszerű művét Szinetár Miklós és Harangi Mária rendezésében láthatja a közönség augusztus elsején és másodikán. Augusztus 5-én az "Öt Lakatos" jazzkoncertjével folytatódik a Musica Regia. A 4 For Dance kamaraegyüttes táncműsorával augusztus 6-án lép a színpadra, 8-án és 9-én Ábrahám Pál operettkomponista művei csendülnek fel, 11-én pedig az Alba Regia Szimfónikus zenekar 500 fős vegyeskarral játsza a Carmina Buranát.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/musicaregia01_1.jpg)
A programsorozatról hétfőn tartottak sajtótájékoztatót. Dr. Csapó Csilla Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy turisztikai és kulturális szempontból is rendkívül fontos program a Musica Regia. Pénteken Erkel Ferenc Hunyadi László operjában a Vörösmarty Színház tánckara, az Alba Regia Vegyeskar és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett az operaház neves művészei lépnek színpadra Székesfehérvár Főterén.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/musicaregia01_1.jpg)
A programsorozatról hétfőn tartottak sajtótájékoztatót. Dr. Csapó Csilla Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy turisztikai és kulturális szempontból is rendkívül fontos program a Musica Regia. Pénteken Erkel Ferenc Hunyadi László operjában a Vörösmarty Színház tánckara, az Alba Regia Vegyeskar és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett az operaház neves művészei lépnek színpadra Székesfehérvár Főterén.