Pénteken kezdődik a Pünkösdi Virágálom a belvárosban

 Idén már 10. alkalommal rendezi meg Székesfehérvár június 6 és 10 között a Pünkösdi Virágálom programsorozatot a belvárosban. Városház téren már délután három órakor népzenével kezdődnek a programok, négy órakor pedig a Városháza udvarán a Bogármesét láthatják a gyerekek. A megyés püspök és a város polgármestere öt órakor mond köszöntőt, majd néhány perccel öt után indul a közös körséta a virágkompozíciók között.
2014.06.04. 06:18 |
Idén már 10. alkalommal rendezi meg Székesfehérvár június 6 és 10 között a Pünkösdi Virágálom programsorozatot a belvárosban. Városház téren már délután három órakor elkezdődnek a programok a Hermann László Zeneiskola népzenei műsorával és a Fiori Musicali Barokk Furulya Együttessel. Pénteken délután négy órakor pedig a Városháza udvarára várják a legkisebbeket, ahol a Bogármesét láthatják a Szabad Színház előadásában. A megyés püspök és a város polgármestere öt órakor mond köszöntőt, majd néhány perccel öt óra után indul a közös körséta a virágkompozíciók között.

Tavaly nagy sikere volt a közös, zenés sétának.
KÉPGALÉRIA a tavalyi Pünkösdi Virágálomról
A város virágkötői ebben az esztendőben a Városháza, a Püspökség, a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény és a Török udvar kapuja mellett a Nemzeti Emlékhelyen, a Hősök terén, a Bástya kapunál, a Városháza hátsó bejáratánál, a Szent II. János Pál téren, a Hiemer-ház Gesztenyés udvarának bejáratánál, a Vörösmarty Mihály Könyvtár árkádjánál és a Cisztercita templom főbejáratánál készítenek virágkompozíciókat. Az alkotásokat a látogatók is értékelhetik: június 9-ig lehet szavazni a Fehérvári Ajándékboltban, a Tourinform Irodában és a belvárosi vendéglátóhelyeken elhelyezett szavazólapokkal.

 A Pünkösdi Virágálom székesfehérvári programjait Brájer Éva alpolgármester, Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója és Jankovics Ilona virágkötő ismertette a Városháza udvarán.
 A virágkötő szakemberek már csütörtöktől, illetve péntek reggeltől megkezdik a munkát a belvárosi kapuknál és udvarokban. Brájer Éva alpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte: újdonság az elmúlt évekhez képest, hogy a szakemberek ezúttal tartós dekorációkkal, cserepes növényekkel dolgoznak majd, így a pompázatos virágdíszek a korábbiakhoz képest jóval hosszabb ideig, hetekig láthatóak lesznek. Már a megnyitó előtt is érdemes lesz sétát tenni a belvárosban, hiszen lesz térzene, a hagyományos körséta pedig a felújított Ciszterci Templomnál ér véget, melynek harangszentelésére 18.00 órakor kerül sor. Ugyancsak újdonságként itt rendezik meg szombaton 19.00 órától a Hermann László Kamarazenekar ingyenes koncertjét, melynek során Haydn „A megváltó hét szava a keresztfán” című műve csendül fel. Brájer Éva alpolgármester hozzátette: a Fő utca felújítása kapcsán azt tapasztalta a városvezetés, hogy hosszú hétvégéken nagyon sokan látogatnak a belvárosba, így igyekeznek minél tartalmasabb programokat szervezni. Pünkösdvasárnap és Pünkösdhétfőn a Bartók Béla téren várják a családokat.
A kísérő rendezvények a hétvégén is folytatódnak. Július 7-én 19.00 órakor a Hermann László Kamarazenekar koncertezik a Ciszterci Templomban, Haydn „A megváltó hét szava a keresztfán” című művét hallhatja a közönség, majd július 8-án, vasárnap és 9-én, hétfőn 17.00 és 19.00 óra között családi programot rendeznek a Vörösmarty Mihály Könyvtár árkádjai alatt. Vasárnap a Hermann László Zeneiskola növendékei, hétfőn a Kákics együttes lép fel, mindkét napon lesznek az ünnepkörrel kapcsolatos, virágokkal foglalkozó kézműves foglalkozások, illetve lehet kóstolni ízletes italokat, például bodza- és hársfateát.
 
A Pünkösdi Virágálom kapcsán ismét lehet szavazni a legszebbnek talált kompozíciókra. A város polgárai a Fehérvári Ajándékboltban és a vendéglátóhelyeken találják a szavazólapokat, melyeket a Hiemer-háznál és a Városházánál található ládába kell bedobni. A közönségszavazás eredményét június 10-én, kedden 10.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester hirdeti ki. Az első három helyezettet díjazzák a Vörösmarty Színház, az Árpád-fürdő és a Jancsár Hotel által felajánlott ajándékokkal.